# Hope Életének Története: Chapter 14

Elég sokat töltöttem azzal, hogy kiválasszam a megfelelő öltözéket. Azért még is egy meccsre megyek, de szeretnék tetszeni Ronaldonak is. Mit gondolok én? Tetszeni? Neki most Irinaval kell törődnie. Már megint elkalandoztam. Valahogy mostanában minden gondolatom Crisre terelődik. Egyre jobban érzem azt, hogy szeretem. Nem..Nem.. Ő csak a barátom. Azt fogom csinálni, hogy barátként tekintek rá még ha nem is azt érzem. Ha véglegesen szakít Irina és Cris, akkor majd talán elkezdtem csábítani. Nem akarok egyből a karjaiba hullani. Végül megtaláltam a megfelelő ruhát.


Egy nagyon egyszerű összeállítást választottam. Elég sokat gondolkodtam, hogy cipőt, vagy magassarkút vegyek fel hozzá de a fekete converse ismét tarolt. Az egyenes hajamat szabadon hagytam. Belenéztem a tükörbe, és egy kis smink után a telefonomra pillantottam. " Már ennyi az idő?! " gondoltam magamban. Este 8 órát mutatott a kijelző. Nem szeretek sehova se késve érkezni. Lefutottam a földszintre. Elköszöntem mindenkitől, majd a kocsimat tűztem ki célpontnak. Amikor már a kocsinál jártam rájöttem, hogy a kocsikulcsot nem hoztam magammal.

- Basszus. - hagyta el a számat ez a nem éppen gyönyörű kifejezés.
- Hope. - szólított meg valaki a hátam mögül. A hang irányába fordultam, és már csak arra eszmélek, hogy a kocsikulcsom felém repül. - Csak óvatosan.- anyu figyelmeztetett, és biztatóan mosolygott.
- Köszi. - beszálltam a kocsiba. Imádtam így egyedül kocsikázni. Megint szokás szerint zenére énekeltem. Annyira belemerültem, hogy észre se vettem, már a stadion parkolójában vagyok. Nem tudtam, hogy merre induljak el. Persze már jártas voltam a dologban de azért ez még is más volt. Őrök, tömeg. Nem tudtam mit tegyek, ezért felhívtam Crist.

- Szia cica.
- Szia Cris. Itt vagyok a Bernabéu előtt de fogalmam sincs, hogy menjek be.
- Ne aggódj. Én mindent intéztem. Ha meglátsz egy kalapos, hosszú ruhás férfit menj vele.
- Ez most komoly?
- Nem csak vicceltem. Persze, hogy komoly.
- Ha átversz..
- Miért tenném? Szerinted én nem akarom, hogy itt legyél?
- Nem tudom. Na de akkor ha minden igaz nemsokára találkozunk. Puszi.
- Miért mondod? Miért nem adod?
- Majd.. - azzal kinyomtam a telefont. Ha hiszitek ha nem tényleg jött velem szembe egy kalapos, földig élő kabátos férfi. Így távolról nem igazán ismertem fel.

~ Cris ~

Miután Hope elment, újra azt éreztem, hogy ismét élek. Irina nagyon elvette az életkedvem. Nem tudom, hogy mi lehet velem a probléma. Hope nem szeret. Ő csak is kizárólak barátként tekint rám. Olyan eszméletlen egy lány. Nem lehet követni. Az egyik percben úgy érzem, hogy elég közel járok már hozzá. A másik percben nagyon távolságtartó. Komolyan mondom az őrületbe kerget. Meglátom, és nem vagyok önmagam. Egyszerűen a közelében ledermedek. Persze már mostanában elég jó a viszonyunk. Próbálok rá barátként tekinteni, és beletörődni abba, hogy ő nem akar többet. De valahogy el kell érnem, hogy belém szeressen.
Fogalmam sincs mi ütött belém? Én egy lány után szaladgálok amikor ott van több millió. Nekem még is ez az egy kell. Nem nem fogok utána menni. Persze mindig ki fogom használni az összes lehetőséget, hogy a közelében lehessek. A gondolataimat a telefonom csörgése zavarta meg. Meg sem néztem, hogy mi áll a kijelzőn, beleszóltam.
- Haló?
- Szia édes.
- Irina? Te meg mi a francnak hívsz fel?
- Gondoltam beugrok még meccs előtt egy kis előjátékra.
- Az felejtsd el! - csaptam le a telefont.
Hihetetlen, hogy ez a nő 1 perc alatt fel tud idegesíteni. Nem baj most már nincs olyan sok idő a meccsig. Addig elmegyek, és lenyomok egy laza edzést. Nagyából nem vittem szinte semmit, csak a fontos dolgokat. Mindenem az öltözőbe volt. Beszálltam a kocsiba, és csak Hope járt a fejembe. Ide-oda cikáztak a gondolataim. Már a saját gondolatomba is belemosolyodtam. Bárhova néztem csakis Hope jelent meg előttem. Szerintem ez már beteges. Szerencsére hamar odaértem a Bernabéuhoz. Megbeszéltem Pepével, és Marcelloval, hogy jöjjenek egy kicsit előbb. Persze azt is tudtam,  hogy Iker is itt lesz.

- Szia ! -köszöntem az öltözőbe belépve. Csak Iker állt ott.
- Szia. Te hogy-hogy ilyen korán?
- Gondoltam lenyomok még egy laza edzést, meccs előtt.
- Hát még egy jó hosszú laza edzést.. - pillantott az órájára. - Gyere. Rúgj kapura. - intett a kezével.
Ki mentünk a gyepre. Igaz, hogy még a stadion üres volt, de én már láttam magam előtt a közönséget.
- Te Cris.
- Igen?
- Hogy állsz Hope-al?
- Hát ez bonyolult.
- Van időnk.
Elmeséltem neki mindent. Az elejétől a végéig.
- Haver, te szerelmes vagy. Cristiano Ronaldo szerelmes.
- Ki szerelmes? - érkezett meg Pepe, és Marcello is.
- A mi Ronaldonk.
- Ezt nehéz elhinni de ahogy elnézem Hope-ot. - kapcsolódott be a beszélgetésbe Pepe is.
- Szállj le a csajomról. - Förmedtem rá. Persze csak viccből.
- Jó nyugi be ne kapj.
- Hát még a meccsig bármi előfordulhat.
- Amúgy itt lesz? -kérdezte Iker.
- Igen. Tényleg. Valahogy be kéne hoznom.
- Ne aggódj haver. Megoldom. - nyugtatott meg Marcello de igazából ettől csak még jobban izgultam. Még, hogy Marcello megoldja? Képtelenség..
Még egy két órát edzettünk mire megérkezett a teljes csapat. José-nak szóltam, hogy jön Hope, aminek kifejezettem örült ahogy levettem a tekintetéből. Persze én meg annak örültem, hogy nem kellett győzködnöm. Még fél óra van hátra a meccsből. Váratlanul arra kapom fel a fejem,hogy megcsörren a telefon. Amikor meglátom a kijelzőn Hope nevét elmosolyozok, majd végighúzom a képernyőn az ujjam és ezzel engedélyezem a hívást.


- Szia cica.
- Szia Cris. Itt vagyok a Bernabéu előtt de fogalmam sincs, hogy menjek be. - nagyon örültem mikor meghallottam a hangját. Egyszerűen meg tudott nyugtatni.
- Ne aggódj. Én mindent intéztem. Ha meglátsz egy kalapos, hosszú ruhás férfit menj vele. - még én se gondoltam ezt komolyan.. de ha Marcello ezt mondja akkor az úgy lesz.
- Ez most komoly?
- Nem csak vicceltem. Persze, hogy komoly.
- Ha átversz..
- Miért tenném? Szerinted én nem akarom, hogy itt legyél?
- Nem tudom. Na de akkor ha minden igaz nemsokára találkozunk. Puszi.
- Miért mondod? Miért nem adod?
- Majd.. - letette a telefont de én még beszéltem volna vele. Semmi baj, most már nemsokára itt lesznek. Remélem..

La vida real: *Chapter 4*

Sziasztok!
Tudom, hogy már rég nem jelentkeztem a La vida real cimű történettel de kaptam némi visszajelzést, és arra a döntésre jutottam, hogy nem hagyom abba ennek a történetnek az írását se. Remélem, hogy a Believe in yourself is hasonló sikerekkel fog gazdagodni. Örülnék pár kommentnek.
Puszii.: Wiwii

Álvaro Morata 

- Édes? - lepődtem meg a megszólításán. Igazából normál esetben nem ezt mondtam volna de Ronaldo nem éppen normál esetnek számít. 
- Miért ne? 
- Mért? Had világosítsalak fel, nálam nem jön be ez a tipikus csajozós duma. - mutogattam az ujjammal. 
- Te a mi stadionunkba van.Ugye tudod? 
- Persze, de az megint más kérdés, hogy érdekel-e..
- Nehéz eset vagy.. - dühöngött majd elment. 
Első benyomásom róla, hogy bunkó. Igaz, én se voltam valami kedves. 

~*~

Az edzést végignéztem de nem a drága barátom kedvéért. Nyomós oka talán nem is volt. Elég rendesen bambulhattam, mikor valaki hozzám szólt. 

- Szia. 

- Szia. 

- Te, hogy -hogy itt vagy? Ez zárt körű edzés. 

- Te vagy a harmadik aki ezzel jön ide. nevettem. Nagyon kedvesnek látszott. 

- Ja bocsi, csak meglepett. Vagy talán Ronaldo jelenlegi barátnője vagy? - kérdezte. 

- Miből gondolod, hogy épp Ronaldoé? 

- Mert csak ő szokott idehozni ilyen gyönyörű lányokat de azok az edzés felénél elköszönnek tőle és elmennek. A legtöbb lány nem igazán szereti a focit. 

- Hát én se rajongok érte de megtisztelem a pályán lévő embert még ha nem is érdemelné meg. - mutattam Neymar irályába.

- Ó, tehát az újonccal jöttél? 

- Igen. 

- Tényleg, még be se mutatkoztam. Álvaro Morata. 

- Macey Lima. - fogadtam el a kézfogását. 

- Már értem miért voltál ilyen ismerős. Annak a Gusttavo Lima-nak vagy a rokona igaz? 

- Igen. A bátyám. 

- Bírom a zenéjét. Balada. Igaz?

- Igen. Én segítettem neki a megírásában. - húztam ki magam. 

- Slágert gyártottál. 

- Azért ne túlozzunk. 

- Vége az edzésnek. Mester azért hivatott ide minket, mert beakarja mutatni az új srácot. Azaz a barátodat. Gyere velem. Menyünk be. 

- Oké. 

Egyeztem bele. Felálltunk és elindultunk az öltözők fele. Nem hittem, hogy én oda bemehetek de mind egy, bementem de abban a pillanatban meg is bántam. Mindenki szeme rám szegeződött. Szerencsére fel voltak öltözve. Kivéve egy személyt. Mit ad isten? A mi Cristiano Ronaldonk nyomult egy szál törölközőben. Akarva, vagy akaratlanul is de a szemem megakadt izmos testén. Szerencsére Morata meglökött, így észhez tértem. 

- Mégse volt olyan jó ötlet téged behoznom ide. 

- Szerintem és megyek. Majd még találkozunk. 

- Oké. Szia. 

- Szia. 

Kimentem, és próbáltam megemészteni a látottakat. Miért van az, hogy van egy igazán jóképű, helyes pasi de tetőtől, talpig bunkó. 

!!!!

Sziasztok!! 

Tudom, hogy már nagyon sok blogom van de még plusz egyel gyarapodott az oldalaim száma. Szeretnék megkérni minden kedves olvasómat, hogy nézzenek be, és véleményezzék a történetemet. Remélem, hogy tetszeni fog.!! A szavazással kapcsolatban pedig annyit, hogy nem tudom van-e értelme a La Vida Real című történetnek.. Aki úgy érzi, hogy van helye ezen a blogon  a La Vida Real-nak akkor kérem valahogy jelezze!! :) ♥

Puszzi.: Wiwii <33

Believe in yourself

# Hope Életének Története: Chapter 13

Reggel valami borzalmas zajra ébredtem fel. Nem tudtam eldönteni honnan érkezik az a bizonyos hanghullám de volt egy sejtésem. Nagy nehezen rávettem magam, hogy kinyissam a szemem. A mellettem fekvő telefonom csengése volt a zaj. A csillogó Iphone-ra szegeztem a tekintetem. Megláttam, hogy a képernyőn nem más neve van mint, Crissé. Nagy erőt véve magamon, a képernyőre téve kezemet, egy mozdulattal már fel is vettem.

- Mit tartott ennyi ideig? - meg se várva köszönésemet beleszólt. Kicsit feszült volt a hangja és nyomot..
- Hát vannak akik még alszanak. - válaszoltam rekedtes hangon.
- Délután 4 kor?- Már annyi lenne az idő. Hát este nem éppen aludtam a legjobban. - Hope, megkérhetnélek, hogy eljönnél hozzám. Nagy szükségem lenne most egy barátra.
- Persze. Számíthatsz rám. Egy fél óra és ott vagyok. - távozott hirtelen az álmosság a szememből.
Csak akkor jöttem rá, hogy a fél órával nagyon is keveset mondtam. Ki tud elkészülni fél óra alatt? Azért egy próbát tehetünk. Egy öt percez zuhanyzást terveztem. Mikor lehámoztam magamról a ruháimat, a zuhany alá álltam és elkezdtem magamra folyatni a meleg vizet. Akkor gondolkodtam el rajta. Vajon mi lehetett a baja Crisnek? Miért volt ennyi nyomott a hangja, és miért zavart engem az, hogy barátnak hívott? Nem ez engem cseppet se zavart, mert a barátja vagyok. Egy nagyon jó barátja. Se több, se kevesebb. Az 5 perc zuhanyzásból talán lett tíz is mire feleszméltem. Kiszálltam a zuhany alól, és megtörölköztem. A gardróbomba siettem. Tényleg hatalmas ez a gardrób de sose tudom mit vehetnék fel belőle.. Apu két helységet építtetett a ruháimnak de még most se értem minek ennyi ruha. Igaz ezek közül nem sokat vettem én hanem a nagyját az én drága anyukám akivel most éppenséggel nem vagyunk a toppon. Most a nagyobb gardrób felé vettem az irányt.

Elég sokat keresgéltem a ruhák közt. Szerencsére volt időm még.
- Hope ! - kopogott be anyu a szobám ajtaján.
- Gyere. - mondtam neki egyhangúan. Még mindig kicsit dühös voltam rá a tegnap miatt.
- Figyelj kicsim. Tegnap elmondta apád, hogy beszélt veled. Én nagyon sajnálom amit mondtam. Nem gondoltam át. És féltelek. Látom most is készülődsz valahova. - állapította meg miközben én a ruhák közt szörföztem.
- Igen készülök. Tudod, hogy nem vagyok haragtartó. Rád meg főleg nem tudnák haragudni hosszútávon.
- Esetleg segítsek kiválasztani a ruhád? Hova mész? - tette fel a kérdéseket.
- Crishez. Valaki nagyon nyomasztotta őt és felhívott, hogy menjek át hozzá.
- Hát ha engem kérdezel. - kezdett el fantáziálni. - Egyre jobban kezdtem azt hinni, hogy ti ketten.. vagyis..
- Nem anyu. Csak barátok vagyunk. - felhúzta a szemöldökét. - Tényleg.
- Oké. De ha majd a barátodként mutatod be nekünk, akkor mondhatom azt, hogy én megmondtam. - nevetett gúnyosan.
- Nekem mind egy, mert ilyen nem lesz.
- Majd meglássuk. Ma de a ruhához visszatérve... Szerintem ezt vedd fel.
Mutatott fel egy összeállítást.
- Igen ez jó lesz.

Az anyu által kiválasztott ruhát vettem fel, egy kicsit másképp. Az ujjait feltűrtem. Táskát pedig nem vettem fel hozzá. A blúzt a hasamnál megkötöttem. Így indultam el a kocsimig. Beszálltam, és Cris házáig meg sem álltam. Nem lakott ugyan nagyon messze de kocsival még is jobb volt közlekedni. A zenét is bekapcsoltam. Három perc alatt oda is értem, és a zenének is vége lett. Becsöngettem.
Nem kellett sok idő míg ajtót nyit.
- Gyere.
- Jól sejtem, hogy valami nincs rendben, igaz? - kérdeztem, miközben elfoglaltuk a helyünket a kanapén.
- Nagyon jól sejted. Irina kikészít. Komolyan mondom. Tegnap láttam egy interjút a tv-ben, ahol rólam és a fiamról beszél.
- Igen én is láttam azt az interjút.
- És szerinted normális az ilyen? Nem szereti a gyerekemet de velem akar maradni. Nem szereti ha ilyen sok időt töltök a focizással de nekem ez a munkám és szeretem csinálni. El akar tőlem venni mindent amit csak lehet, hogy az övé legyek. Szerintem ez már rég nem szerelem. Az elején se tűnt olyannak aki megbízik bennem, és szeret.
- Ha én a helyedbe lennék már rég kidobtam volna. Nem tudom pontosan, hogy te mit érzel iránta de én csak gyűlöletet éreznék, illetve érzek is. Aki nem szereti a gyerekeket az nálam már rég rossz.
- Igazad van. Nem is tudom mit szerettem én Irinába de ha szerettem is valamit az elmúlt. - dühöngött tovább. Nagyon aggódtam miatta. Szerintem ezzel nem valami sokat segítettem neki.
- Figyelj! Felesleges aggódnod Irina miatt. Most zárj ki mindent. Sok stressz ért téged az elmúlt időben. Tudd, hogy én mindig itt leszek és segítek neked. Lehet, hogy a barátnőd egy agyrém de ha szeret megváltozik ha meg nem akkor nem szeret, és nem is szeretett.
- Köszönöm. Erre nagyon nagy szükségem volt most. Igaz, hogy ott vannak csapatból is emberek akikre számíthatok de benned bízom meg a leginkább. - megöltet. Nagyon hiányzott már az ölelése. El nem tudom mondani mennyire. Engem is bármikor meg tudott nyugtatni.
Abban egyeztünk meg, hogy én hazamegyek, ő pedig elmegy a meccs előtt még egy gyors edzésre. Remélem este már jobb formában lesz mint most van. Persze valamennyire meg tudtam nyugtatni de még nem látom benne azt az igazi Cristianot, akit én megismertem.

# Hope Életének Története: Chapter 12

Szerintem az életben az a legrosszabb érzés, ha nem tudod mi tévő legyél. Fogalmad sincs arról, hogy kezeld a szituációkat. Azt én is tudom, hogy nem lehet előre megtervezni a jövőt. Az csak úgy jön magától. Persze lehet tenni érte de az sem igazán változtat. Ha a sors úgy akarja akkor az úgy is lesz. Én most pont ilyen korszakon esek át. Nem tudom, hogy mit kezdjek Crisel, de most nem ez a legfontosabb hanem, hogy az említett személy vészesen közeledik és nem tudom, hogy kezeljem a helyzetet. Egy szerencsém van. Itt van a drága barátnőm, és tudom, hogy ő sose hagyna cserben.

- Sziasztok ! - jött oda Cris, de megtartotta a megfelelő távolságot. Láttam, hogy nagyon alaposan végigmér, ebbe talán egy kicsit bele is pirultam. Semmi puszi, és már nem néz úgy rám mint két nappal ezelőtt. Ez ellen tennem kell valamit.
- Szia ! - köszöntük vissza szinte egyszerre barátnőmmel.
- Én azt hiszem magatokra hagylak titeket had beszélgessetek egy kicsit. Én addig valamelyik boltban leszek. Ha kellek csak hívj! - ennyit arról, hogy sosem hagyna cserben, de most egy kicsit talán hálás is voltam neki.
- Nem ülünk le? - kérdeztem a kávézó asztalai felé mutatva.
- Menjünk.

Kicsit féltem attól, hogy mit fogok neki mondani. Próbáltam minél lassabban menni de tudtam, hogy ez nem javít sokat a helyzetemen. Itt sétálgathatnék fél napon keresztül de akkor se tudnám, hogy miket mondok majd neki. Ez is egy olyan dolog amit nem lehet szabályozni.

- Hozzak valamit inni? - kérdezte teljesen közömbösen.
- Nem köszi.
Leült az előttem lévő székre. Én vettem egy nagy levegőt és belekezdtem. Fogalmam se volt, hogy mi lesz a reakciója.
- Cris, én nagyon megkedveltelek téged ebben az elmúlt pár hétben. Nem is tudom, mért de úgy érzem még nem lehet semmi köztünk. Én téged egy nagyon rendes srácnak tartalak. Bevallom néha bennem is megmozdul az, hogy esetleg több lehet köztünk barátságnál de ez ilyen rövid idő alatt még egyáltalán nem biztos. Tudom, hogy most te is nagyon bizonytalan vagy, és azt is el tudom képzelni, hogy csak szeretethiányos vagy. Én azt se szeretném, hogy a ma reggel elhangzott beszélgetés befolyásolja a barátságunkat.
- Megértelek. Tényleg nem tudom, hogy mihez kezdjek. Állapodjunk meg annyiban, hogy barátok.
- Barátok. - megöleltük egymást. Kicsit érdekes lehetett, hogy az asztal felett ölelkezünk de az abban a pillanatban nem igazán érdekelt. Nagy kő esett le a szívemről mikor kimondta, hogy barátok de valahogy mégis másra számítottam. - Mi a helyzet Irinával?
- Nem volt még se erőm, se idegzetem beszélni vele. Nem biztos, hogy kell ez nekem de majd kiderül, hogy mi lesz.
- Te nagyon spontán vagy.
- Úgy ahogy te is. - mosolyodott el.
- Igaz.
- Tényleg nem kérsz semmit?
- Egy jegeskávé jól esne.
- Mindjárt hozom.

Állt fel. Anya isten azok az izmok. Nem Hope. Ne álmodozz. Én akartam, hogy ne legyen köztünk semmi, most ezt meg is kell tartanom. Annyira nehéz. Tudom, hogy nagyon jó ember, és emellett nagyon jó pasi is. Most a legszívesebben megfojtanám magam.
- Itt is vagyok. - tette le a két italt az asztalra. - Tényleg majdnem elfelejtettem. Holnap este lesz nálam egy kisebb buli. Ez ilyen meccs utáni összejövetel. Ha van kedved benézhetnél. A meccsre pedig kötelező eljönnöd. Most egy nagyon fontos meccsünk lesz a Barcelona ellen. Megkérem Mourinhot, hogy a kispadról nézhesd.
- Miért lenne kötelező nekem a meccs? - próbáltam húzni az agyát.
- Mert én azt mondtam.
- Nem jó helyen jársz de mivel én ilyen kedves leszek hozzád, elmegyek a meccsre.
- Megtisztelő.
Még beszélgettünk egy keveset, majd észrevettem, hogy Lindsey hív. Teljesen ki is ment a fejemből.
- Én megyek mert gondolom még vásárolni is akartok. Akkor majd holnap találkozunk. El ne felejtsd. Holnap este 9-re a Bernabéu.
- Oké. Nem felejtem. - adtam az arcára egy puszit.
- Ez már hiányzott. - mondta mosolyogva, és elment.

Felvettem Lindsnek a telefont, és mindent elmeséltem neki miután a megbeszélt helyen találkoztunk.
- Akkor keresnünk kell egy nagyon szívdöglesztő ruhát neked, hogy megváltozzon a véleménye rólad.
- De Linds. Én nem szeretném. Jobb ha barátok maradunk.
- Kicsi szívem. Nem az anyáddal beszélsz. Én a barátnőd vagyok.
Inkább ráhagytam a dolgot. Vettünk pár cuccot, és hazaindultunk. Mondtam Lindsnek, hogy jöjjön el ő is a meccsre és az azt követő bulira, de sajnos más dolga volt így nem tud jönni.
Hazamentem és hallottam, hogy Anyu megszólít.
- Szia kicsim. Hazaértél? - kérdezte, de én ezt elég furcsának tartottam. Nem szokta megkérdezni sose, hogy hol voltam? mit csináltam? stb..
- Igen.
- Tudod, aggódom érted. Mostanában egyre többet jársz el itthonról. És valamikor haza se jössz.
- Anyu. Felnőtt nő vagyok. Tudom, hogy mit csinálok.
- Igen, azt én is tudom de változtatnod kéne pár dolgon.
- Azt csinálok az életemmel amit csak akarok. Neked ebbe nincs beleszólásod.
- Ameddig itt laksz addig van.

Nem volt kedvem anyu hülyeségeit hallgatni ezért felmentem a szobámba. Leültem az ágyra. Hallottam, hogy valaki kopog.
- Gyere. -mondtam. Csak azt reméltem, hogy nem anyu az.
- Szia drágám ! -jött be apu az ajtón.
- Szia. Ülj le. - mutattam mellém.
- Tudod kicsim, hogy anyád csak jót akar neked.
- Hát nem úgy néz ki.
- Lehet, hogy egy kicsit túl reagálja a dolgokat de nagyon félt ahogy én is.
- De már felnőtt vagyok.
- Éppen ezért. A mi kicsi lányunkból már felnőtt nő lett. Azért is nagyon aggódig anyád, hogy nem mondasz el neki mindent. Nem bízol meg benne.
- Hát csodálkozol? Így bízzak meg benne, hogy már attól kiakad, ha elmegyek itthonról?
- Ezt nem velem kéne megbeszélned de tudd, hogy mi mindig csak jót akarunk neked. És még valami. Látom nagyon kedveled Cristianot.
- Igen. Nagyon jó barátom.
- Hát te tudod, de láttam, hogy néz rád.
- Apuu.. - löktem oldalba.
- Oké. Oké. A fotózást el ne felejtsd! Két nap múlva.
- Nem fogom.
- Na de most magadra hagylak. Szia kicsim ! Ha bármi gond van tudod, hogy rám számíthatsz.
- Majd észben tartom.

Miután apu kiment a szobámból, nem tudtam magammal mit kezdeni. Úgy döntöttem bekapcsolom, a tv-t és a laptopot. Sose tudok csak egy dologra figyelni. A tv-ben egy beszélgető műsort néztem amiben a holnap Real Madrid-Barcelona meccset próbálták kielemezni. Folyton Cristiano Ronaldo, és Lionel Messi csatájáról beszéltek. Persze szóba jött a magán életük is. Első sorban Crissé. Irina, és a kis Ronaldoról volt szó. Bejátszottak egy interjút amiben éppen arról volt szó, hogy mennyire nem szereti Irina a gyerekeket. De legalább őszinte. Persze így még jobban undorodtam a nőtől. Hogy nem lehet szeretni a gyerekeket? Aki nem szereti őket annak nincs szíve.
Vészesen közeledett az este. Én úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni, és alszom egy nagyot. Úgy is tettem. Felvettem a pizsimet, majd ágyba bújtam. Kicsit még forgolódtam de viszonylag hamar álomba merültem.

#Hope Életének Története: Chapter 11

- Szia Hope! - szólt bele a telefonba. 
- Szia ! Nem tudsz átjönni egy kicsit? Beszélnem kell egy emberrel akiben maximálisan megbízom.



Lindsel megegyeztünk, hogy átjön. Nem kellett sok idő, hogy megérkezzen.
- Szia! - köszönt, mikor belépett a szobámba.
- Szia! - köszöntem vissza neki.
- Mi volt az a sürgős dolog?

Nem tudtam, hogy el-e mondjam neki, hiszen 2 hete még teljesen más véleményen voltam mint most. Igazából nem is tudom miről beszélek.. Egyértelmű, hogy Cris Irina miatt ilyen összezavarodott. Nem hiszem, hogy jó hatással van rá az a nő. Nem vagyok féltékeny de úgy érzem, Crissel már elég közel kerültünk egymáshoz az elmúlt napokban. Azt nem tudom, hogy miért érzem azt, mintha már ezer éve ismernénk egymást és minden titkunkat tudjuk egymásról. Nem hiszem, hogy szerelmes lennék belé, és azt sem, hogy leszek-e valaha. Cris egy nagyon rendes srác de azt is tudom, hogy fenn állna a veszélye annak, hogy megcsalna. Persze normális esetben is előfordul de ő nem egy mindennapi srác. Több ezrek szeretnének a barátnője lenni.. Nekem egyel talán nem hiányzik az, hogy minden nap azon törjem a fejem, vajon hol van mos? Kivel lehet éppen? Nem. Ez nem az én világom.

- Hahó!! - lebegtette Lindsey a kezét előttem.
- Bocs. Mit mondtál? - eszméltem fel a gondolataimból ami egy kicsit zavart, mert nem tudtam igazán lerendezni magamba a dolgokat. Végül is Linds a barátnőm. Neki mindent el mondhatok.
- Vagy tíz perce csak bámulsz magad elé.
- Bocsi csak gondolkodtam.
- Na szóval mi is az a nagy probléma?
- Először kezdem azzal amire nekem az lesz a válaszod, hogy megmondtam.
- Ez tetszik.
- Beckie ide jött és közölte velem, hogy nem tetszik neki, hogy kezdek sikeres lenni a focisták közében.
- Na én  megmondtam, hogy valami nem oké a csajban.
- Tudom, és igazad volt. Hogy lehettem ilyen vak? Mindig is csak azért volt velem mert voltpénzem és segítettem rajtuk. Én ezt nem fogom hagyni, hogy tönkretegye az életem.
- Na így kell ezt felfogni. Majd együtt lenyomjuk a kis csajt. Most pedig elmegyünk egyet plázázni. Nem veszek sok mindent ígérem.
- Oké. Csak, hogy van még egy problémám.
- Ki vele csajszi.
- Majd út közben elmondom.
- Ahogy akarod.

Lementünk a földszintre. Azt beszéltük meg Lindsel, hogy Ő is haza megy elkészülni és én is. Nekem nem kell sok idő, hogy elkészüljek. Vagy talán még is? Sose szoktam nézni, hogy mennyi idő alatt leszek kész. Gyorsan felmentem az emeletre. Benyitottam a fürdőszobába. Nem zuhanyoztam le, csak a hajamat mostam meg. Gyors hajszárítás,és vasalás. Elég szépen sütött a nap,és aput se láttam a házban, arra gondoltam veszek fel egy has pólót. Gatyának pedig egy rendes farmerrövidnadrágot  választottam.

Amire kész lettem, csörgött is a telefonom. Linds volt az, ami azt jelenti, hogy ő már itt van. Kinéztem az ablakon,és tényleg ott állt az autóval. Felvettem a telefont és csak annyit mondtam neki, hogy megyek már. Leszáguldottam a lépcsőfokokon, majd kiáltottam egyet jelezvén, hogy elmentem. Válaszul anyától, csak egy vigyázz magadra mondatot kaptam, és már kint is voltam az udvaron.
Beültem a kocsiba Linds mellé.

- De jó színed van.
- És te meg szolizól éjjel, nappal. - válaszoltam neki gúnyosan.
- Mért vagy ilyen gonosz?
- Én? Gonosz?
- Igen. Na mind egy. Mondd mit akartál mondani.
- Hát.. Tudod, volt az a fotózás amit elvállaltam.
- Igen..

Elmeséltem neki mindent, amit csak lehetett. Engem is meglepett, hogy ilyen hosszan tudjak beszélni valamiről egyfolytában. Még akkor is folyamatosan meséltem, miközben a parkolóból mentünk a plázába. Már a kedvenc kávézónk fele tartottunk, mikor vége lett a kis történetemnek, amit Lindsey figyelemmel követett végig. Láthatóan még őt is meglepte a dolog, ahogy Crisről beszélek, azok után, hogy elhordtam mindenféle beképzelt idiótának.

- Huu.. hát gondolom, most a legkevésbé sem akarsz összefutni Crissel.
- Hát ha lehetne akkor inkább kihagynám.
- Attól tartok ez most lehetetlen.
- Nem értelek.
- Nézz oda!

# Hope Életének Története: Chapter 10

-         

      Látod. Tudom, hogy ott van Irina, de nekem nem ő kell. Én..nem szeretem. De itt vagy te.. én már nem tudom mit akarok.

Én lefagytam. Meg se tudtam szólalni. Ilyen hirtelen nem tudok neki semmit se mondani.

-          Erre most mit mondjak? Nekem ehhez még idő kell. Alig ismerjük egymást. Te se vagy még biztos a dolgokban.

-          Értem. Tényleg hülyeségvolt az egész. Ne haragudj.

-          Én..

-          Nem kell semmit se mondanod.

Közben meg is érkeztünk a házunkhoz. Nagyon kínos volt az egész. Cristiano Ronaldo most vallott nekem szerelmet. Ha mondhatjuk így.

-          Hát .. akkor.. Szia ! –köszöntem el tőle.

-          Szia. – motyogta szinte az orra alatt. Alig értettem belőle valamit.

Sürgősen beszélnem kell valakivel. Fel is hívom mindjárt Lindseyt. Éppen a kinti lépcsőm lépkedtem fel,és bambultan magam elé meredtem. Sok minden kavargott a fejemben. 2 hete még álmodni se mertem volna arról, hogy én és Cris. Miről beszélek én? Még most sincs Cris és én. Semmi ilyesmiről nem volt szó. Ő még mindig Irinát szereti, csak eltöltöttük egy kellemes napot együtt és  ez zavarhatta meg teljesen.

-          Hé Hope! – szólított meg egy nem éppen kedves hang.

Felnéztem, és nem is tudom mi jutott először eszembe. Az, hogy milyen hangnembe szólított megy vagy, hogy mit keres ő itt.

-          Hát te? – lépődtem meg.

-          Hallottam, hogy kezdesz sikeres lenni a futballisták körében, és nekem ez nagyon nem tetszik. – nem is hittem a fülemnek. 

      Ezt az az ember mondja nekem, akit én mindig is támogattam és segítettem neki. Persze azt nem mondom, hogy semmit sem kaptam tőle vissza, de én senkitől nem tűröm el, hogy ilyen hangnemben beszéljen velem.

-          Neked ehhez semmi közöd.

-          Hát dehogynem.

-          Maradj ki az életemből Beckie Solo. –arrébb löktem majd folytattam tovább a házba vezető utamat. Maria éppen felém tartott. 

-          Semmi bajod lányom?

-          Nem. Nincs semmi bajom.

-          Annyira mérges volt ez a lány, és nagyon csúnyákat mondott rólad lányom. Már azt hittem, hogy meg akar ütni.

-          Ne aggódj miattam. Tudok magamra vigyázni. – megöleltem, majd a szobám fele tartottam.

Levetettem a cipőmet, majd a telefonomat kezdtem kutatni a táskámba. Szerencsére nem telt sok időbe míg megtaláltam. A névjegyzékbe Linds számát kezdtem keresgélni.

-          Szia Hope. – szólt bele a telefonba.

-          Szia ! Nem tudsz átjönni egy kicsit? Beszélnem kell egy emberrel akiben maximálisan megbízok. 

La vida real: *Chapter 3*

Sziasztok! 

Igaz, most nem tudom, hogy mennyire érdekel titeket ez a történet, de azért hoztam egy részt. 

Jó olvasást mindenkinek ! Pusszi.: Wiwii

* A gépen *

Neymar, és én éppen a repülőn kerestük a helyünket. Persze most is érdekes tekintetekkel találkoztunk. Valaki nagyon örült, hogy itt van Neymar, valaki meg nem igazán.. Az bácsi tett is tett egy csípős megjegyzést Neymarnak, amint bevallom őszintén és is nevettem. Hosszas keresgélés után megtaláltuk a helyünket. Egy elsőre nagyon szimpatikusnak tűnő lány mellett foglaltam helyet.

- Szia ! - köszöntem neki illedelmesen.
- Sziasztok ! -köszönt vissza kicsit flegmán. Talán még se olyan kedves mint hittem. Inkább beszélgetek egy kicsit Neymaral, de mielőtt megtettem volna az a lány megelőzött.
- Irina Shayk vagyok. -mutatkozott be Neymarnak.
- Neymar Santos. - nagyon kellemetlenül éreztem magam. Mintha Neymarnak tetszene ez az Irina. Persze nem volt csúnya de sütött róla, hogy nem valami jó ember.

 Nagyon sokat beszélgettek együtt..Elhanyagolva éreztem magam. Inkább elővettem az Ipadom. Zenét kezdtem el rajta hallgatni. gondolom azt hitték, hogy semmit se hallok, de mindent tisztán hallottam.
- Nekem is sajnos barátom van. - mondta Irina. - De ezen változtathatok.
Mi van? Ez most komoly? Nem hiszem el, hogy rászállt.
- Biztos ismered. A Realnál játszik. - folytatta Irina. - Cristiano Ronaldo.

Mi? Már értem miért ilyen nagy az arca. Egyformák mind a ketten. Nem szokásom úgy ítélkezni, hogy nem ismerem, de ez esetben muszájnak éreztem. Egyszerűen annyira kiakasztott ez az Irina, hogy majdnem behúztam neki egyet, meg persze Neymarnak is.
- Én is ott fogok játszani. A Realnál. Sajnos mint látod nekem is van barátnőm. - válaszolt Neymar.

Ezt nem hiszem el. Ez már tényleg sok.. Inkább nem is akarok többet hallani. Szerintem ennek a kapcsolatnak is hamar vége lesz. Nem fogom feladni. Itt vagyok Madridban. Nem Neymar az egyetlen pasi ezen a földön. A saját talpamra kell állnom. Egyenlőre még egy kicsit játszok Neymaral, aztán majd lesz ami lesz. Velem senki nem húzzon ujjat.

* Madridban. *

Már a reptéren állok, és várom , hogy Neymar kölcsönözzön egy kocsit. Nagyon sok időbe tellit míg ezt megteszi.. Ott vártam, vagy 1 órán keresztül, mikor valaki megszólított.
- Elnézést hölgyem. - szólt oda nekem, egy férfi. - Nem tudta megmondani, hogy hol találom Neymar Santost?
- De. A barátnője vagyok. Most éppen egy kocsit kölcsönöz.
- José Mourinho vagyok. A Real Madrid edzője.
- Macey Lima.
- Nagyon örültem.
- Én is. Már jön is Neymar. - mutattam az irányába.

Ők is bemutatkoztak egymásnak, majd azt mondta az edző, hogy menjünk oda a stadionhoz. Úgy is tettük. Egy kicsit messze volt a reptértől de nagyon gyorsan elment az idő, hogy folyamatosan gondolkodtam. Azon, hogy most mihez fogok kezdeni? Nem mehetek vissza Portugáliába, mert a bátyámnak is nagyon jó barátja Neymar, és nem szeretném ha miattam ez megszakadna. Egyszer csak arra eszmélek, hogy a motor leállt. Neymar már ki is szállt a kocsiból. Én is követtem a példáját, bár nem nagyon volt kedvem bemenni. Most lesz az első edzése. Vagyis csak próba edzése.

Neymart José elküldte öltözni, addig én leültem a lelátóra.
- Hola édes ! - szólított meg valaki. Én nagyon megijedtem. Még talán ugrottam is egy kicsit a székből. Amikor megfordultam egy nem várt személlyel akadt össze tekintetünk...

# Hope Életének Története: Chapter 9

-          Cris, mielőtt indulunk azt elmondom neked, ha vissza szeretnéd kapni a régi Irinat, akkor figyelj 5 dologra is. 1. Mondd neki, mindig minden körülmények között, hogy gyönyörű. 2. Énekelj neki. Nem igazán számít, hogy milyen a hangod. A lényeg, hogy érezze, szereted. 3. Ha te nem szeretnél gyereket mondd meg neki. 4. Legyél vele őszinte. 5. Puszild meg a homlokát azt általában szeretik a lányok. – kacsintottam rá, majd elindultam a lift irányába. Csak, hogy egy igen erős kéz visszahúzott. Én kérdőn néztem rá. Elengedet, majd kezeit a fejemre helyezte, és megpuszilta a homlokom. Én erre csak elmosolyodtam, majd most már tényleg a lift felé tartottam. Beszálltunk, majd megnyomtam az első emeleti gombot. A lift elindult. Mi nem szóltunk egymáshoz egy szót sem.

-          Hope. – szólt apa mikor kinyílt a lift. – Hol voltatok?

-          Mi csak, öö..

-          A mosdót kerestük. – mentett ki Cris.

-          Igen. – helyeseltem én is.

-          Rendben akkor el kezdhetjük?

-          Persze. – mondtam.

José nem éppen felhőtlen tekintettel pillantott Crisre. Hihetetlen, hogy ő észrevette a nem éppen igaz vallomásunkat, apu meg nem. Nem is érdekel. Már a fotószoba felé tartottunk.

-          Most próbafotózást tartunk.

-          Rendben. – bólintottunk rá mindketten.

Rendszeresen elmagyaráztak nekünk mindent, hogy milyen lesz ez az egész fotózás. Holnap elmegyünk egy hajóra ahol fürdőruhás fotózás lesz. A többit meg még nem tudom. Apu nem nagyon örült a fürdőruhás fotózásnak, de az ő ötlete volt, hogy én legyek benne ebbe az egészbe, szóval most bele kell egyeznie. Ma csak annyit csináltunk, hogy kipróbáltuk tudunk-e a kamera előtt működni. Persze Cris már volt sok hasonló fotózáson volt, viszont én még csak kisebb fotózásokon. Cris egész végig furcsán viselkedett. Visszafele is Crissel kell majd mennem, de most már nem igazán zavart, hogy vele kell lennem. Mostanra jobb lett a kapcsolatunk. Már inkább tekintek rá egy barátként, mint egy macsóra. Cris nagyon rendes gyerek, csak mindenki úgy ismeri mint egy nagyképű sztárfocista, akinek mindig tökéletes a frizurája.

*****

Bent ültünk a kocsiba. Cris még mindig nem szólt hozzám.

-          Cris. Mi bajod?

-          Nekem semmi.

-          Egész nap hozzám se szóltál.

-          Tényleg nincs semmi bajom.

-          Kérlek. Most, hogy jobban megismertelek, és nem úgy tekintek rád mint egy divatmajom srácra, hanem mint egy barátra..

-          Igen. Ez a baj. Most tudom, hogy meg fogsz lepődni, de mostanában nagyon sok időt töltöttünk együtt, és én kezdek nem úgy tekinteni rád, mint egy barátra.

-          Ez..

-          Látod. Tudom, hogy ott van Irina, de nekem nem ő kell. Én..nem szeretem. De itt vagy te.. én már nem tudom mit akarok. 

La vida real : *Chapter 2*

* 1 hónappal a koncert után *

A koncert 1 hónapja volt. Aznap este ismertem meg egy mostanra már számomra fontos embert. Nagyon kedves, és figyelmes. Talán most már elmondhatom, hogy szerelmes vagyok. 2 hete annak, hogy egy párt alkotunk Neymaral. A bátyámnak eleinte nem nagyon volt ínyére a dolog de végül is belement, azzal az indokkal, hogy az én életem, az én döntésem. Ebben teljesen igaza van. Elég nagy vagyok már ahhoz, hogy eldöntsem mit akarok, vagy mi lenne nekem a legjobb, és ez esetben azt látom legjobbnak, hogy Neymaral vagyok. Most éppen az Ipadomon hallgatom a zenéket. Eléggé unalmassá kezd már válni, ezért inkább keresgélek a neten. Itt minden a Real Madrid-ról szól? Tele van az internet a Real-al. Azonban egy hírre mégis felfigyelek. Nagyon meglepett a dolog. 

Neymar Santos a Real Mardidhoz szerződtetik? Nem rég nyilatkozta José, hogy lehet mostanában még egy taggal bővül a Real. José többször is elmondta újságunknak, hogy nagyon örülne egy olyan játékosnak a csapatába, mint Neymar.

Nem tudtam, hogy reagálni a dologra. De lehet, hogy ez is csak egy pletyka. Miért ne szólt volna nekem, ha le akar szerződtetni máshova? Biztos, hogy hamis a dolog. De jobb a biztonság. Máris felhívom, hogy megkérdezzem tőle mi is van valójában. Gyorsan előkaptam a telefonom, majd tárcsázni kezdtem a már rég megszokott számot. 

    - Szia drágám. 
    - Szia. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy igaz de azért biztosra mennék. Találtam egy kis cikket rólad a neten. Igaz, hogy a Realhoz akarnak szerződtetni. 
    - Igen. Igaz. Épp most akartam hozzád menni, hogy elmondhassam ezt a remek hírt. 
    - És akkor most mi lesz velünk? Gondolom ott kell majd laknod. Madridban. 
    - Igen. Úgy a legegyszerűbb de te is velem jössz. Beszéltem Joséval. A Real edzőével, és azt mondták, hogy addig ameddig szükséges állják a hotel árát. Amíg nem találunk renden lakást. 
    - És mit gondolsz majd csak úgy itt hagyom Gusttavot? 
    - Nem. Beszéltem vele is. 
    - És? Mire jutottatok? 
    - Nekem azt mondta, hogy nyugodtan velem jöhetsz. 
    - Rendben. De azért én is beszélnék vele. 
    - Jól van. Akkor majd ma találkozunk. Szeretlek. 
    - Én is. - tettem le a telefont. 

Nem tudom, hogy jó ötlet ez eggyel talán. Valami még is azt súgja, hogy menjek. Nem tudom, hogy mi, de késztetést érzek arra, hogy igent mondjak. Mindenesetre megvárom míg Gusttavo hazaér, és megkérdezem az ő véleményét is a dolgokról. Most, hogy így belegondolok. Madrid. Új légkör. Új emberek. Új lesz nekem ott minden. Nem vagyok egy félős ember, de ez még engem is megrémiszt. Igaz, hogy ott lesz nekem Neymar, de akkor is. Ő edzésen lesz. Én meg addig mit fogok majd csinálni? Dolgozni. Igen dolgozni fogok. Így már egyre jobban tetszik ez az ötlet, hogy Madridba menjünk. 

    - Szia. Megjöttem. -hallottam ahogy testvérem jelzi nekem, hogy itthon van. Ennek örültem, mert már nagyon szerettem volna beszélni vele erről az egészről. Így lesiettem az emeletről. 
    - Szia. Milyen napod volt? 
    - Gondolom mennyire érdekel. Na hova is akarsz te menni? 
    - Én? Sehova. 
    - Nekem a pasid nem ezt mondta. 
    - Ja. Madrid. Nem tudom, hogy mit csináljak. 
    - Ha csak én vagyok az akadálya, akkor mehetsz. Sokat gondolkodtam én is ezen. Hiszen felnőtt nő vagy. Anyát meg hagyd csak rám. Majd én elintézem.  
    - Mit akarsz? Miért vagy te ennyire kedves? 
    - Semmit. - felhúzott szemöldökkel tekintettem felé. - Na jó. Kettesben akartam lenni Sarahval. ( ő a testvérem barátnője. ) 
    - Tudtam, hogy akarsz valamit. 
    - Oké. De most menj fel és pakold össze a cuccaid. 
    - Most? 
    - Hát holnap indultok. 
    - Nekem ezt eddig miért nem mondta senki? Na mindegy. Az emeleten leszek. 

Holnap akkor irány Madrid. El sem hiszem. Gyorsan írtam Neymarnak egy üzenetet, hogy megyek és már pakolom a cuccaim. Olyan sok ruhám volt. Nem tudtam, hogy melyikeket vigyem el. Végül három bőrönd telt meg. Az egyikben szinte csak cipők, a másik kettőben meg ruhák voltak. Amikor már teljesen kész lettem mindennel, valami kopogott az ajtón. 

    - Gyere. - mondtam az ajtó túloldalán lévő embernek.
    - Szia. - jött be Sarah a szobámba. 
    - Te is akkor tudsz jönni amikor már kész lettem a pakolással. Amúgy Szia. 
    - Miért nem szóltál? Jöttem volna előbb is. 
    - Most már teljesen mindegy. 
    - Szóval akkor most Madridba mész? Itt hagysz? Kinek a hülyeségeit fogom majd nap mint nap hallgatni?
    - Azt hiszem azt a személyt lent találod.
    - Hiányozni fogsz. -jött oda és ölelt meg. 
    - Nekem is nagyon hiányozni fogsz. Remélem, hogy sokat fogjuk látni egymást. 
    - Én is nagyon remélem. 

Egy jó ideig még beszélgettünk majd megbeszéltük, hogy az utolsó estén együtt leszünk. Tartottunk egy két fős pizsamabulit. Átbeszéltünk mindent. Közben Neymar is felhívott, hogy holnap reggel 9kor indul a gép Madridba. Még aludni se nagyon tudtam annyira izgatott voltam a holnap végett. 

La vida real : *Chapter 1*

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Fogalmam sem volt, hogy hol csörög. Elkezdtem a földet tapogatni, és pár másodpercen belül rá is leltem a készülékre.-          Haló? – szóltam bele a telefonba.-          Szia. Gusttavo vagyok. Csak szólni akartam, hogy elmegyek. – jellemző. Még arra is lusta, hogy feljöjjön a szobámba szólni, hogy elmegy. – Ha van kedved gyere be hozzám. Próbán leszek. Tudom, hogy úgy se jössz be.-          Hát igazából most nincs semmi dolgom. Az életbe először megnézek egy próbát. De ha nagyon unom magam eljövök.-          Okés. Akkor várlak. Majd küldöm a címet sms-ben.-          Jó. Szia.-          Szia.A készüléket az ágyamra hajítottam, majd én is az ágyamba dőltem de rájöttem, ha egyszer felkeltenek, sose tudok visszaaludni. Erőt vettem magamon és kikászálódtam az ágyból. Abban a pillanatban úgy éreztem én vagyok a világ legálmosabb embere. Fogalmam se volt, hogy hova menjek először. Reggelizzek meg? Vagy zuhanyozzak le? Végül az első mellett döntöttem. Elővettem egy tányért, majd a konyhapultra tettem. Odasétáltam a hűtőhöz és kikerestem belőle a tejet. Szerencsére találtam is. A tejet beleöltöttem a tányérba, majd a gabonapehely után kezdtem kutakodni. Meg is találtam. Jóízűen megreggeliztem, utána pedig indultam zuhanyozni. Nagyon jól esett amikor a forró cseppek végigszaladtak a testemen. A reggeli frissítő után a gardróbomhoz indultam. Rengeteg ruha foglalt ott helyet, mégis szinte sose tudom, hogy mit vegyek fel.  Végül egy narancssárgás színű ujjatlan, és egy fekete csőnadrág mellett döntöttem. Választottam hozzá még egy fekete blézert. A hajamat kivasaltam, és tettem fel egy alapsminket ami nekem, egy kis szempillaspirálból, és szemceruzából áll. Nem szeretem nagyon túlsminkelni magam. Fő a természetesség. Szerintem azok a lányok a szebbek akik nem igazán sminkelik magukat. Bár a mai világban, nem igazán találni ilyent. A telefonom jelezte, hogy üzenetem van. Gondoltam, hogy a bátyámtól. A gondolatom beigazolódott. Ő küldte el, hogy milyen címre menjek. Előkerestem a kocsi kulcsom. Felvettem a fekete magas sarkúm. Kimentem a garázsba. Láttam, hogy a drága BMW-m ott áll. Imádtam azt a kocsit. Beszálltam, majd magamtól sose találnák el arra a helyre, ezért bekapcsoltam a GPS-t. Alig telt bele fél órába míg odaértem. Leparkoltam, majd kiszálltam a kocsiból. Odamentem a recepcióhoz. Azt láttam, hogy a recepciós nincs ott, de ott állt valaki. Gondolom ő is be szeretne menni. De aztán megszólított.-          Ide nem lehet csak úgy besétálni. Ez egy próba.-          Igen tudom.-          Igaz, hogy nagyon dögös, de ez egy zártkörű próba.-          Tudom de bent van a bátyám.-          Hogy hívják?-          Gusttavo Lima.-          Persze.-          Mondom. De nem épp neked fogok magyarázkodni. Hol a recepciós ?-          Nem tudom. Elment valahova.Azzal én megfordultam, és előhalásztam az Iphonet a táskámból, majd a bátyám számát kezdtem el tárcsázni.-          Szia. Én itt vagyok de valami bunkó nem akar beengedni.-          Oké. Mindjárt kimegyek. Most úgy is szünet van.-          Jó van. Szia.Visszamentem a recepcióhoz.-          Csak nem a bátyádat hívtad?-          De.Hogy ez mekkora egy bunkó. Esküszöm, hogy ennél bunkóbb ember nincs a földön. Szerencsére Megérkezett Gusttavo.-          Na végre. – mentem oda hozzá.-          Komolyan a húgod? – kérdezte tőle.-          Igen. Ja tényleg. Neymar. A húgom Macey. Macey- Neymar. – mutatott be minket egymásnak.-          Örültem. –mondta.-          Hát az előbb nem úgy hangzott mintha örülnél nekem.-          Jó bocsi, csak azt hittem, hogy valami rajongó vagy.-          Te így szoktál bánni a rajongóiddal? – kérdeztem. majd furcsán néztem rá.-          Nem, csak nem tudom mért voltam ilyen bunkó. Bocsi.-          Semmi gond. – legyintettem egyet magam előtt.
Nagyon hamar eljött az este. Egy csomó ember összegyűlt a stadionba. Televolt az egész. Neymaral elég jóba lettünk. Igaz, még csak ma találkoztunk, de úgy érzem, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk.
A koncertet nagyon élveztem.

A koncert után, elmentünk hozzánk vacsorázni. Mint már egyszer az mondtam Neymar nagyon rendes srác. Még az is lehet, hogy több lesz köztünk mint barátság...

                                                                           ***

La vida real : *Prológus*

Sziasztok. 

Egy átlagos 21 éves lány vagyok. Vagy talán nem is olyan átlagos? Van egy bátyám Gusttavo. Nagyon szeretem és tisztelem. Néha vannak nézet eltéréseink de tudom, hogy ő is ugyan úgy szeret ahogy én őt. 

Portugáliában élünk. Az édesanyánk divattervező Párizsban, ezért nagyon ritkán látjuk egymást. Apukánk kiskorunkban meghalt. Nagyon nehéz volt kiheverni de talpon kellett maradnunk. Gusttavo kiskora óta nagyon szereti a zenét. Nem véletlen, hogy mostanra itt Portugáliában elég ismert énekes. Én nem igazán szeretem a rivaldafényeket. Szeretek énekelni, de inkább csak a zuhany alatt. 

Ez a nap is ugyan úgy kezdődött mint a többi. 

Reggel a madarak énekére keltem fel. Nem örültem annak, hogy az álmom félbe szakadt. Napok óta ugyan azt álmodom. Fogalmam sincs, hogy mért. Végig egy személyt követek az álmomban mindenfele. De amikor meg akar fordulni félbeszakad az álmom. Az ágyamon ülve azon gondolkodom, hogy milyen szerencsésnek mondhatja magát az az ember aki szerelmes, mert ha szerelmes vagy a gondok elhárulnak. Főleg ha az a személy akit életed szerelmének hívsz, viszont szeret. A szerelmet nem lehet szavakkal kifejezni. Igaz, én még sose voltam igazán szerelmes. Én azt gondolom, hogy egyik pasi se tud szeretni. Vagy csak én keresgéltem eddig rossz helyen? Nem is tudom. Jártam már nagyon sok mindenkivel, de az nem olyan volt. Én az igazi szerelmet szeretném érezni. 

 - Macey ! Macey !  - rontott be a szobámba Gusttavo. 

 - Te mindig a legjobb pillanataimat zavarod meg. Ja, és nem tanítottak meg kopogni? 

 - Csak nem megint álmodoztál? 

 - Nagyon vicces vagy. Na de miért jöttél? - kérdeztem, majd oldalba böktem. 

 - Képzeld. Holnap fellépésem lesz. 

 - És ez mért olyan nagy hír. Egy csomó fellépésed volt már. 

 - De ez más lesz. Neymar is ott lesz. 

 - Az ki? 

 - Tudod az a focista. 

 - És az mit keres a te fellépéseden? 

 - Velem fog énekelni. 

 - Kitalálom. Nekem is el kell mennem. 

 - Megtennéd? 

 - Persze. 

 - Imádlak húgi. 

 - Huu. Sokat jelenthet nekem ez a fellépés. Milyen régen mondtad azt nekem, hogy imádsz. 

 - Haha. - azzal a mondattal távozott is a szobámból. 

Hola.!

Azt szeretném kérdezni tőletek, hogy mit szólnátok ahhoz, ha ennek az oldanak a címét megváltoztatnám, és nem csak egy történet lenne rajta, hanem több.. És persze mind Realos. :D Lennének ilyen novella szerű történetek is.
Komiba véleményeket. !
Előre is köszönöm.
Puszii: Wiwii

# Hope Életének Története: Chapter 8

-         Kicsim! Kicsim! – keltegetett apu.-          Igen? – kérdeztem. Sose szokott csak úgy felkelteni.-          Emlékszel, hogy tegnap elvállaltad a fotózást.-          Igen, de ez most, hogy jön ide?-          Hát úgy, hogy mindjárt kezdődik.-          Mi?-          Igen. Szóval kezdj el készülődni.

Meg sem várta, hogy mi lesz a válaszom. Kiviharzott a szobámból. Nekem pedig készülődnöm kellett. Amit megígértem, azt be is kell tartanom. Nem éppen volt kedvem, és erőm most elindulni, de hát muszáj lesz. Elkezdtem készülődni. Lefürödtem, majd amikor kiléptem a zuhany alól, a törölközőt jó erősen magamra csavartam. A hajamat kifésültem, és hagytam száradni. Eszembe jutott, hogy még a ruhámat sem választottam ki. Apu nem szereti, ha nagyon hétköznapi vagyok. Kiválasztottam a számomra megfelelő ruhadarabot, ami egy egyszerű farmer, és egy Pántos felső volt, majd kiléptem a gardróbból.Már épp indultam volna be a fürdőszobámba, mikor valaki kopogott. Gondoltam, hogy apu jött vissza. Kinyitottam az ajtót.

-          Hát te meg? – egy nem várt szemény állt elöttem.
-          Apud mondta, hogy szóljak be, mert nemsokára indulnunk kell, de látom még készülődsz. Egyébként hiányoztam?  – huzogadta a szemöldökét, mikorzben alaposan végigmért.
-          Persze. Hiányoztál, mint nyáron a szánkó. És ha nem akarsz már semmit, akkor bocsi de öltöznék.
-          Héé. Ezzel most megsértettél. Akarnék én sokmindent.
Erre nem is válaszoltam semmit, csak bacsuktam az ajtót. Gyorsan felvettem a kiválasztott ruhámat, majd megszárítottam a hajam. Gyorsan ki is vasaltam. Sietnem kellet, ezért felkaptam egy táskát, és már száguldoztam is le a lépcsőn. Ha jól láttam, José, Cris, Apu, Anyu, és még egy valaki akit nem ismerek volt ott. Gondolom, már csak rám vártak.
-          Végre, hogy készlettél kicsim.
-          Megérte a várakozást. – tette a magjegyzést Cris.
-          Ha egész végig ilyen leszel, át adom másnak a szerepet a fotózásra. – mondta neki José.
-          Értettem.
-          Drágám. Ő lesz a fotós. Elena. – egy kb velem azonos koru lányal fogtam kezet
-          Szia. Hope Nadia.
-          Elena Morgan.
-           Na akkor indulhatunk. –érkezett meg anyu is a konyhából, miközben a haját igazgatta.

Mindenki igenleges választ adott, ezért elindultunk a garázsunk felé. Apu beosztott minket. Én Crisel megyek egy kocsival. Természetesen az övével. Apu, anyu, José, és Elena pedig apuéval. Nem igazán örültem annak, hogy megint Crissel kell társalognom. Autómatikusan megindultam a kocsia felé, miután megkaptam az utasítást. Ott megvártam míg Cris is odaér és kizárja az ajtót.

-          Nem ülsz be? – kérdezte miután odaért.
-          Nincs bezárva?
-          Nincs. Sose zárom be ha nem megyek messze, vagy ha sietek.

Ez fura. Én mindig bezárom az ajtót. még akkor is, ha csak egy percre megyek el. Na mind egy. Ha neki ez így jó..  Nem igazán látszott túl feldobottnak. Nem nagyon akrtam rákérdezni, mert lehet nincs is semmi baja, és az meg elég gáz lenne. Nem telt el 2 perc se az utból, mikor Cris telefonja elkezdett pittyegni. Gondolom sms-e jött. Mikör megnézte a telefont a hátsó ülésre dobta. Elég idegesnek látszott.  Nem tudom, hogy most meg kérdezzem, hogy mi a baja, vagy ne. Mivan ha ezzel csak még jobban felhergelem?

-          Valami baj van? – kérdeztem.
-          Szerinted? –támadott nekem. – Bocs, csak nagyon felidegesített ma. – kért elnézést majd dühöngött tovább.
-          El mondod?
-          Irina azzal a hülyeséggel jön, hogy akar tőlem egy gyreket.
-          De ez miért hülyeség? Nem szertenél gyereket?
-          Dehogynem. Imádom a gyerekeket, csak nem tőle szeretnék.
-          Hát ez nekem nem tiszta. Most  te szereted egyeltalán?
-          Őszintén? Nemtudom. Eddig hagytam, hogy sodródjak az árral de nem tehetem ezt egész életemben mert nem igazán tetszik ez az élet. Az az álmom, hogy híres focista legyek beteljesült, de szerelmet most nem igazán érzek. Az elején még jó volt Irinaval lenni. Nagyon kedves lánynak tűnt de ahogy telt az idő, ő is változott. Egyre hisztisebb, és akaratosabb lett. Lassan már ő fog engem irányítani, nem pedig én őt és az nagyon nem lesz jó. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek de tényleg.
-          Elöször is köszönöm, hogy ez így elmondtad nekem. Én azt mondom neked, ha szereted akkor ezek a kis problámák meg fognak oldódni. Ha pedig nem szereted, akkor lassan lépnetek kell. Most igazából nem tudom én se, hogy mit tennék a helyedben. A fontos,hogy mindig a szívedre halgass. Senki másra. Ne tudjon befolyásolni senki. Csak is magadra hallgass.
-          Köszi. Ez sokat segített.
-          Nincs mit. igazából fogalmam sincs, hogy honnan jött. – próbáltam kicsit oldani a feszültséget.

Az út további részén alig szóltunk egymáshoz. Inkább csendben ültünk. Nek is tudom. Mindenki azt mondja, hogy ha két ember egymás mellett van, és nem beszélnek semmiről az az a bizonyos kínos csend. Én nem éreztem azt. Igaz, hogy csak néha szólaltunk meg de az a kis idő amit némán töltöttünk sem volt kínos. Úgy fél óra telt el az indulás után amikor megérkezdtünk. Csak akkor gondoltam bele, hogy egy fotózásra megyek. Aminek Valószínű, hogy nagy tétje van. Remélem alkalmas leszek rá. 

*******

Apu, anyu, José, és Elena elmentem valamit megbeszélni. Mivel mi Crissel nem kellettünk a megbeszélésbe ami egyébként rólunk folyt, eldöntöttem, hogy egy kicsit felvidítom Crist. Nem vagyunk itt csak kb 10 perce de én már úgy mászkálok mintha már ismertem volna ezt a helyet. Amikor kiszálltunk a kocsiból láttam, hogy van fent valahol egy erkély. Gyönyörű lehet onnan a kilátás. Biztos neki is tetszeni fog. 
-         Cris! – néztem körbe. – Cris!
-         Igen? -  jött oda.
-         Van valami dolgod?
-         Milyen dolgom lenne?
-         Nem tudom. Akkor mutatok valamit.
-         Hova megyünk? – kérdezte mikor el kezdtem húzni magam után.
-         Őszintén? Nem tudom én se.
-         Az csak is jó lehet.
Mikor már vagy 6 emeletet is fel lépcsőztünk megálltam. Ha jól számoltam a 9.-en volt ez az erkély. És mi most ott vagyunk. Azt hiszem.
-         Mért nem liftel jöttünk?
-         Hát..Én úgy emlékszem mintha te lennél Cristiano Ronaldo a FROFI futballista.
-         Néha egy sportembernek is kell pihenés.
-         Igen de nem most.
Egy hatalmas váróhoz hasonló szobában voltunk. Tele volt kanapéval, meg székekkel, ls igen. Megtaláltam azt az erkélyt is.
-         Kimegyünk? –kérdeztem, miközben a fejemmel az ajtó felé intettem.
-         Kimehetünk.
Kiléptem, és az a gyönyörű táj magával ragadott. Pár percig, mind ketten csak csendben gyönyörködtünk. Utána nagyon jól szórakoztunk. Hihetetlen, hogy sikerült felvidítanom Crist.
-         Kérhetek valamit?
-         Attól függ mit akarsz kérni.
-         Annyira szép ez a táj, és te meg szebb vagy. Csinálhatnák egy képet.
-         Jó de csak egy kép.
-         Igen. Egy kép.
A lufikkal és az üdítővel a kezemben, nem is lett annyira rossz kép. A lufikat még most sem tudom, hogy honnan szerezte Cris. Akkor jutott eszembe. Már biztos rég vége a megbeszélésnek.