# Hope Életének Története: Chapter 12

Szerintem az életben az a legrosszabb érzés, ha nem tudod mi tévő legyél. Fogalmad sincs arról, hogy kezeld a szituációkat. Azt én is tudom, hogy nem lehet előre megtervezni a jövőt. Az csak úgy jön magától. Persze lehet tenni érte de az sem igazán változtat. Ha a sors úgy akarja akkor az úgy is lesz. Én most pont ilyen korszakon esek át. Nem tudom, hogy mit kezdjek Crisel, de most nem ez a legfontosabb hanem, hogy az említett személy vészesen közeledik és nem tudom, hogy kezeljem a helyzetet. Egy szerencsém van. Itt van a drága barátnőm, és tudom, hogy ő sose hagyna cserben.

- Sziasztok ! - jött oda Cris, de megtartotta a megfelelő távolságot. Láttam, hogy nagyon alaposan végigmér, ebbe talán egy kicsit bele is pirultam. Semmi puszi, és már nem néz úgy rám mint két nappal ezelőtt. Ez ellen tennem kell valamit.
- Szia ! - köszöntük vissza szinte egyszerre barátnőmmel.
- Én azt hiszem magatokra hagylak titeket had beszélgessetek egy kicsit. Én addig valamelyik boltban leszek. Ha kellek csak hívj! - ennyit arról, hogy sosem hagyna cserben, de most egy kicsit talán hálás is voltam neki.
- Nem ülünk le? - kérdeztem a kávézó asztalai felé mutatva.
- Menjünk.

Kicsit féltem attól, hogy mit fogok neki mondani. Próbáltam minél lassabban menni de tudtam, hogy ez nem javít sokat a helyzetemen. Itt sétálgathatnék fél napon keresztül de akkor se tudnám, hogy miket mondok majd neki. Ez is egy olyan dolog amit nem lehet szabályozni.

- Hozzak valamit inni? - kérdezte teljesen közömbösen.
- Nem köszi.
Leült az előttem lévő székre. Én vettem egy nagy levegőt és belekezdtem. Fogalmam se volt, hogy mi lesz a reakciója.
- Cris, én nagyon megkedveltelek téged ebben az elmúlt pár hétben. Nem is tudom, mért de úgy érzem még nem lehet semmi köztünk. Én téged egy nagyon rendes srácnak tartalak. Bevallom néha bennem is megmozdul az, hogy esetleg több lehet köztünk barátságnál de ez ilyen rövid idő alatt még egyáltalán nem biztos. Tudom, hogy most te is nagyon bizonytalan vagy, és azt is el tudom képzelni, hogy csak szeretethiányos vagy. Én azt se szeretném, hogy a ma reggel elhangzott beszélgetés befolyásolja a barátságunkat.
- Megértelek. Tényleg nem tudom, hogy mihez kezdjek. Állapodjunk meg annyiban, hogy barátok.
- Barátok. - megöleltük egymást. Kicsit érdekes lehetett, hogy az asztal felett ölelkezünk de az abban a pillanatban nem igazán érdekelt. Nagy kő esett le a szívemről mikor kimondta, hogy barátok de valahogy mégis másra számítottam. - Mi a helyzet Irinával?
- Nem volt még se erőm, se idegzetem beszélni vele. Nem biztos, hogy kell ez nekem de majd kiderül, hogy mi lesz.
- Te nagyon spontán vagy.
- Úgy ahogy te is. - mosolyodott el.
- Igaz.
- Tényleg nem kérsz semmit?
- Egy jegeskávé jól esne.
- Mindjárt hozom.

Állt fel. Anya isten azok az izmok. Nem Hope. Ne álmodozz. Én akartam, hogy ne legyen köztünk semmi, most ezt meg is kell tartanom. Annyira nehéz. Tudom, hogy nagyon jó ember, és emellett nagyon jó pasi is. Most a legszívesebben megfojtanám magam.
- Itt is vagyok. - tette le a két italt az asztalra. - Tényleg majdnem elfelejtettem. Holnap este lesz nálam egy kisebb buli. Ez ilyen meccs utáni összejövetel. Ha van kedved benézhetnél. A meccsre pedig kötelező eljönnöd. Most egy nagyon fontos meccsünk lesz a Barcelona ellen. Megkérem Mourinhot, hogy a kispadról nézhesd.
- Miért lenne kötelező nekem a meccs? - próbáltam húzni az agyát.
- Mert én azt mondtam.
- Nem jó helyen jársz de mivel én ilyen kedves leszek hozzád, elmegyek a meccsre.
- Megtisztelő.
Még beszélgettünk egy keveset, majd észrevettem, hogy Lindsey hív. Teljesen ki is ment a fejemből.
- Én megyek mert gondolom még vásárolni is akartok. Akkor majd holnap találkozunk. El ne felejtsd. Holnap este 9-re a Bernabéu.
- Oké. Nem felejtem. - adtam az arcára egy puszit.
- Ez már hiányzott. - mondta mosolyogva, és elment.

Felvettem Lindsnek a telefont, és mindent elmeséltem neki miután a megbeszélt helyen találkoztunk.
- Akkor keresnünk kell egy nagyon szívdöglesztő ruhát neked, hogy megváltozzon a véleménye rólad.
- De Linds. Én nem szeretném. Jobb ha barátok maradunk.
- Kicsi szívem. Nem az anyáddal beszélsz. Én a barátnőd vagyok.
Inkább ráhagytam a dolgot. Vettünk pár cuccot, és hazaindultunk. Mondtam Lindsnek, hogy jöjjön el ő is a meccsre és az azt követő bulira, de sajnos más dolga volt így nem tud jönni.
Hazamentem és hallottam, hogy Anyu megszólít.
- Szia kicsim. Hazaértél? - kérdezte, de én ezt elég furcsának tartottam. Nem szokta megkérdezni sose, hogy hol voltam? mit csináltam? stb..
- Igen.
- Tudod, aggódom érted. Mostanában egyre többet jársz el itthonról. És valamikor haza se jössz.
- Anyu. Felnőtt nő vagyok. Tudom, hogy mit csinálok.
- Igen, azt én is tudom de változtatnod kéne pár dolgon.
- Azt csinálok az életemmel amit csak akarok. Neked ebbe nincs beleszólásod.
- Ameddig itt laksz addig van.

Nem volt kedvem anyu hülyeségeit hallgatni ezért felmentem a szobámba. Leültem az ágyra. Hallottam, hogy valaki kopog.
- Gyere. -mondtam. Csak azt reméltem, hogy nem anyu az.
- Szia drágám ! -jött be apu az ajtón.
- Szia. Ülj le. - mutattam mellém.
- Tudod kicsim, hogy anyád csak jót akar neked.
- Hát nem úgy néz ki.
- Lehet, hogy egy kicsit túl reagálja a dolgokat de nagyon félt ahogy én is.
- De már felnőtt vagyok.
- Éppen ezért. A mi kicsi lányunkból már felnőtt nő lett. Azért is nagyon aggódig anyád, hogy nem mondasz el neki mindent. Nem bízol meg benne.
- Hát csodálkozol? Így bízzak meg benne, hogy már attól kiakad, ha elmegyek itthonról?
- Ezt nem velem kéne megbeszélned de tudd, hogy mi mindig csak jót akarunk neked. És még valami. Látom nagyon kedveled Cristianot.
- Igen. Nagyon jó barátom.
- Hát te tudod, de láttam, hogy néz rád.
- Apuu.. - löktem oldalba.
- Oké. Oké. A fotózást el ne felejtsd! Két nap múlva.
- Nem fogom.
- Na de most magadra hagylak. Szia kicsim ! Ha bármi gond van tudod, hogy rám számíthatsz.
- Majd észben tartom.

Miután apu kiment a szobámból, nem tudtam magammal mit kezdeni. Úgy döntöttem bekapcsolom, a tv-t és a laptopot. Sose tudok csak egy dologra figyelni. A tv-ben egy beszélgető műsort néztem amiben a holnap Real Madrid-Barcelona meccset próbálták kielemezni. Folyton Cristiano Ronaldo, és Lionel Messi csatájáról beszéltek. Persze szóba jött a magán életük is. Első sorban Crissé. Irina, és a kis Ronaldoról volt szó. Bejátszottak egy interjút amiben éppen arról volt szó, hogy mennyire nem szereti Irina a gyerekeket. De legalább őszinte. Persze így még jobban undorodtam a nőtől. Hogy nem lehet szeretni a gyerekeket? Aki nem szereti őket annak nincs szíve.
Vészesen közeledett az este. Én úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni, és alszom egy nagyot. Úgy is tettem. Felvettem a pizsimet, majd ágyba bújtam. Kicsit még forgolódtam de viszonylag hamar álomba merültem.