2016. május 29., vasárnap

# Hope Életének Története: Chapter 15 1.rész

Nagyon rég hoztam már új részt. Annyira régen, hogy majdnem a történetre sem emlékszem tisztán, de ezt a történetet be szeretném fejezni. Szóval jó olvasást nektek.
Puszi

#Hope

A mára már jól ismertnek mondható stadion bejáratánál álltam. Kicsit elgondolkodtam, hogy hogy jutottam én el ideáig. Csak pörögtek az események az elmúlt pár napban. Sose gondoltam volna, hogy pont ide fogok úgy bejárni, mint mások a kávézókba. Meg is feledkeztem az én kis kalapos, hosszú kabátos megmentő emberemről. Furcsa volt, de úgy tűnt mintha ismerne az illető. Én persze nem ismertem meg. Közelebb léptem, fogalmam sem volt ki állhat előttem de egyre biztosabb voltam benne, hogy ismer. A kinézetét látván kicsit féltem is tőle.
- Hope -szólított meg alig hallgatóan a szájához szorított ruhadarab miatt.
- Marcelo ?! -próbáltam keresni a tekintetét.
- Igen de shhhhh.. Gyere utánam. - egy kicsit mintha belecsöppentem volna egy óvodás farsang közepébe. Marcelo természetesen még rá is játszott a szerepére.
- Hát te nem vagy százas.. - mondtam szinte magamnak nevetve.
Marcelo az öltözőkhöz vezetett, azt mondta várjak kint. Nem is értettem mit keres még itt Marcelo amikor már rég a pályán kéne lennie. Biztos nem fog játszani. Nem sokkal a várjak kijelentése után vissza is érkezett. Kimentünk és a kispadnál helyet is foglaltunk. Crissen már nem éreztem azt az idegességet mint délután. Az tehetett neki jót, hogy beszélgettünk ? Lehet, hogy nem is lenne rossz ha adnánk egy esélyt ennek az egésznek. Annyira jó barátok lettünk ezalatt a pár nap alatt. Vagy lehet, hogy nem is véletlenül lettünk ilyen jóba ilyen kevés idő után?! Folyamatosan pörögtek a fejemben a képek. Mi lenne ha.. Mi nem lenne ha.. Ezért szeretem én az egyenességet. Nem gondolkodni semmin, csak élni és hagyni, hogy magától alakuljanak a dolgok. Talán most is ezt kéne tennem, de egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből. Már saját magamat eluntattam az elméleteimmel. Amire feleszméltem már a második félidő végét taposták. Ez egy döntetlenre sikeredett meccs lett, de láthatóan annyira nem voltak elkeseredve.

*******

Kint álltam és a kocsimat támasztottam. Utálok várni, a legrosszabb a világon az amikor várni kell valakire. Úgy döntöttem hazamegyek és át öltözöm, mire onnan kikeverednek..úgy is biztos rengeteg dolguk van most. Pár perc múlva a telefonom csipogása zavarta meg a lehető leghangosabb fokozaton ordító zenémet. A képernyőre pillantottam. 

Cris: Annyira ne szökj el, készítem a fejfájás csillapítót az ágy mellé hátha tequilázni támad kedved ismét.

Ezen a kis üzeneten elmosolyodtam. Igazából fülig ért a szám. Ahogy szokták mondani. Nem is tudom, hogy az üzenet tartalmának köszönhetem ezt a hatalmas mosolyt, vagy az üzenet szerzőjének. Csak úgy fogytak a km-ek és lassan haza is érkeztem. Fogalmam sem volt mit vegyek fel, de úgy döntöttem ezt egy kád víz társaságában fogom eldönteni. Miközben relaxáláson gondolkodtam egy nem épp nyugodt környezetet pillantottam meg a házunk előtt. Tele nyüzsgő emberekkel, és vakuvillanásokkal. Azt sem tudtam hirtelen mihez kezdjek. Mit akarnak ezek itt?! Valahogy be kell jutnom a házba nincs mese.. Mikor kiszálltam, megrohamoztak.
- Honnan ismeri?
- Mikor, hol ismerkedtek meg?
- Van köztük valami?
- Irina mit szól az egészhez ? - na ennél a kérdésnél eszméltem fel kiről is van szó. -Honnan tudják egyel talán, hogy itt lakom? - ezt talán nem is akartam kimondani.
- Egy névtelen levélben kaptuk az információt. - kaptam a választ a tömegből. Az első gondolatom, hogy valaki nagyon keresztbe akar nekem tenni. Pár perc szenvedés után, de sikerült bejutnom a házba. Azt éreztem megkönnyebbültem, viszont akkor két magyarázatot követelő szempárral találkoztam.
- Ne is kezdjetek bele. Valahonnan megtudták, hogy ismerem a csapatot. Ennyi. -próbáltam enyhén füllenteni. Na jó. Annyira nem is enyhén.
- Remélem nem lesz ez minden napos.. - anya csak ennyit tudott hozzáfűzni. Én pedig a dolog alól kibújva indultam az emeletre. Engedtem egy jó forró fürdőt, majd teljes mértékben átadtam magam a relaxálásnak.

Egy viszonylag átlagos szettet választottam. A ma estéhez megfelel. Miután úgy éreztem indulásra készen állok, szinte kiosonva a hátsó ajtón mentem. Szerencsémre senki nem vett észre. A kitartó újságírók még mindig a bejárat előtt nyüzsögtek. Nem adják fel egy könnyen.. 
Alig tűnt két percnek az út, és már ott is voltam. Kicsit talán mondhatom azt, hogy izgultam. Írtam egy SMS-t Crisnek, hogy engedjen be. A kapu szinte pillanatok alatt kinyílt. Ó istenem, végem. Beléptem a bejárati ajtón de senkit nem találtam. 
- Öntelt focistáák!! - ordítottam el magam. 
Egyszerre kb 8 focista ( ha nem több) ugrott ki a fal mögül, egyenesen rám. - Uram atyám. - fejeztem ki ezzel ijedségemet. 
- Akit az imént említettél még zuhanyzik, de gyere csak beljebb csajszi. - mondta Sergio. Valahogy örültem is ennek a hírnek, mivel így halaszthatom a találkozásunkat. 
- Lindsey jön? -szegeztem a kérdést. 
- Perszeee, Sergio nélküle létezni sem tud már. -mondta gúnyolódva Pepe.
- Na jól van, hagyj. Inkább hozok valamit inni. Hope, egy tequilát? 
- ÓÓ, miért jön mindenki a tequilával?! 
- Nem is értem.. - jött ki a fürdőszobából a ház tulajdonosa. Félmeztelenül, a vízcseppek még javában gördültek végig a testén. Én próbáltam egyel talán nem figyelni tökéletes vonásaira, ami láthatóan meg is lepte. 
- Óha, valakinél ez nem elég Cris. - mondta Iker viccelődve. Komolyan már mindenki ezzel foglalkozik. 
- Hát én nem úgy láttam tequilázás közben, mintha nem lett volna elég. -Sergio persze még fokozta az amúgy is kínos helyzetet. Most megfogadom, hogy egy korty alkoholt sem fogok inni..

2016. május 28., szombat

Új blog

Sziasztok ! Úgy döntöttem el kezdek írni ismét :) Ha gondoljátok nézzetek be az új blogomra is
my life with Eric saade

2013. március 1., péntek

Sziasztok!

Igaz hogy ezt a történetek egy időre abbahagytam és meg egy ideig nem is lesz friss rész :// Nagyon sajnálom is.. De aki szeretne tőlem olvasni egy The Wanted-os történetet az nézzem be ide :))

The Wanted <3

2012. október 4., csütörtök

# Hope Életének Története: Chapter 14


Elég sokat töltöttem azzal, hogy kiválasszam a megfelelő öltözéket. Azért még is egy meccsre megyek, de szeretnék tetszeni Ronaldonak is. Mit gondolok én? Tetszeni? Neki most Irinaval kell törődnie. Már megint elkalandoztam. Valahogy mostanában minden gondolatom Crisre terelődik. Egyre jobban érzem azt, hogy szeretem. Nem..Nem.. Ő csak a barátom. Azt fogom csinálni, hogy barátként tekintek rá még ha nem is azt érzem. Ha véglegesen szakít Irina és Cris, akkor majd talán elkezdtem csábítani. Nem akarok egyből a karjaiba hullani. Végül megtaláltam a megfelelő ruhát.


Egy nagyon egyszerű összeállítást választottam. Elég sokat gondolkodtam, hogy cipőt, vagy magassarkút vegyek fel hozzá de a fekete converse ismét tarolt. Az egyenes hajamat szabadon hagytam. Belenéztem a tükörbe, és egy kis smink után a telefonomra pillantottam. " Már ennyi az idő?! " gondoltam magamban. Este 8 órát mutatott a kijelző. Nem szeretek sehova se késve érkezni. Lefutottam a földszintre. Elköszöntem mindenkitől, majd a kocsimat tűztem ki célpontnak. Amikor már a kocsinál jártam rájöttem, hogy a kocsikulcsot nem hoztam magammal.
- Basszus. - hagyta el a számat ez a nem éppen gyönyörű kifejezés.
- Hope. - szólított meg valaki a hátam mögül. A hang irányába fordultam, és már csak arra eszmélek, hogy a kocsikulcsom felém repül. - Csak óvatosan.- anyu figyelmeztetett, és biztatóan mosolygott.
- Köszi. - beszálltam a kocsiba. Imádtam így egyedül kocsikázni. Megint szokás szerint zenére énekeltem. Annyira belemerültem, hogy észre se vettem, már a stadion parkolójában vagyok. Nem tudtam, hogy merre induljak el. Persze már jártas voltam a dologban de azért ez még is más volt. Őrök, tömeg. Nem tudtam mit tegyek, ezért felhívtam Crist.

- Szia cica.
- Szia Cris. Itt vagyok a Bernabéu előtt de fogalmam sincs, hogy menjek be.
- Ne aggódj. Én mindent intéztem. Ha meglátsz egy kalapos, hosszú ruhás férfit menj vele.
- Ez most komoly?
- Nem csak vicceltem. Persze, hogy komoly.
- Ha átversz..
- Miért tenném? Szerinted én nem akarom, hogy itt legyél?
- Nem tudom. Na de akkor ha minden igaz nemsokára találkozunk. Puszi.
- Miért mondod? Miért nem adod?
- Majd.. - azzal kinyomtam a telefont. Ha hiszitek ha nem tényleg jött velem szembe egy kalapos, földig élő kabátos férfi. Így távolról nem igazán ismertem fel.

~ Cris ~

Miután Hope elment, újra azt éreztem, hogy ismét élek. Irina nagyon elvette az életkedvem. Nem tudom, hogy mi lehet velem a probléma. Hope nem szeret. Ő csak is kizárólak barátként tekint rám. Olyan eszméletlen egy lány. Nem lehet követni. Az egyik percben úgy érzem, hogy elég közel járok már hozzá. A másik percben nagyon távolságtartó. Komolyan mondom az őrületbe kerget. Meglátom, és nem vagyok önmagam. Egyszerűen a közelében ledermedek. Persze már mostanában elég jó a viszonyunk. Próbálok rá barátként tekinteni, és beletörődni abba, hogy ő nem akar többet. De valahogy el kell érnem, hogy belém szeressen.
Fogalmam sincs mi ütött belém? Én egy lány után szaladgálok amikor ott van több millió. Nekem még is ez az egy kell. Nem nem fogok utána menni. Persze mindig ki fogom használni az összes lehetőséget, hogy a közelében lehessek. A gondolataimat a telefonom csörgése zavarta meg. Meg sem néztem, hogy mi áll a kijelzőn, beleszóltam.
- Haló?
- Szia édes.
- Irina? Te meg mi a francnak hívsz fel?
- Gondoltam beugrok még meccs előtt egy kis előjátékra.
- Az felejtsd el! - csaptam le a telefont.
Hihetetlen, hogy ez a nő 1 perc alatt fel tud idegesíteni. Nem baj most már nincs olyan sok idő a meccsig. Addig elmegyek, és lenyomok egy laza edzést. Nagyából nem vittem szinte semmit, csak a fontos dolgokat. Mindenem az öltözőbe volt. Beszálltam a kocsiba, és csak Hope járt a fejembe. Ide-oda cikáztak a gondolataim. Már a saját gondolatomba is belemosolyodtam. Bárhova néztem csakis Hope jelent meg előttem. Szerintem ez már beteges. Szerencsére hamar odaértem a Bernabéuhoz. Megbeszéltem Pepével, és Marcelloval, hogy jöjjenek egy kicsit előbb. Persze azt is tudtam,  hogy Iker is itt lesz.

- Szia ! -köszöntem az öltözőbe belépve. Csak Iker állt ott.
- Szia. Te hogy-hogy ilyen korán?
- Gondoltam lenyomok még egy laza edzést, meccs előtt.
- Hát még egy jó hosszú laza edzést.. - pillantott az órájára. - Gyere. Rúgj kapura. - intett a kezével.
Ki mentünk a gyepre. Igaz, hogy még a stadion üres volt, de én már láttam magam előtt a közönséget.
- Te Cris.
- Igen?
- Hogy állsz Hope-al?
- Hát ez bonyolult.
- Van időnk.
Elmeséltem neki mindent. Az elejétől a végéig.
- Haver, te szerelmes vagy. Cristiano Ronaldo szerelmes.
- Ki szerelmes? - érkezett meg Pepe, és Marcello is.
- A mi Ronaldonk.
- Ezt nehéz elhinni de ahogy elnézem Hope-ot. - kapcsolódott be a beszélgetésbe Pepe is.
- Szállj le a csajomról. - Förmedtem rá. Persze csak viccből.
- Jó nyugi be ne kapj.
- Hát még a meccsig bármi előfordulhat.
- Amúgy itt lesz? -kérdezte Iker.
- Igen. Tényleg. Valahogy be kéne hoznom.
- Ne aggódj haver. Megoldom. - nyugtatott meg Marcello de igazából ettől csak még jobban izgultam. Még, hogy Marcello megoldja? Képtelenség..
Még egy két órát edzettünk mire megérkezett a teljes csapat. José-nak szóltam, hogy jön Hope, aminek kifejezettem örült ahogy levettem a tekintetéből. Persze én meg annak örültem, hogy nem kellett győzködnöm. Még fél óra van hátra a meccsből. Váratlanul arra kapom fel a fejem,hogy megcsörren a telefon. Amikor meglátom a kijelzőn Hope nevét elmosolyozok, majd végighúzom a képernyőn az ujjam és ezzel engedélyezem a hívást.


- Szia cica.
- Szia Cris. Itt vagyok a Bernabéu előtt de fogalmam sincs, hogy menjek be. - nagyon örültem mikor meghallottam a hangját. Egyszerűen meg tudott nyugtatni.
- Ne aggódj. Én mindent intéztem. Ha meglátsz egy kalapos, hosszú ruhás férfit menj vele. - még én se gondoltam ezt komolyan.. de ha Marcello ezt mondja akkor az úgy lesz.
- Ez most komoly?
- Nem csak vicceltem. Persze, hogy komoly.
- Ha átversz..
- Miért tenném? Szerinted én nem akarom, hogy itt legyél?
- Nem tudom. Na de akkor ha minden igaz nemsokára találkozunk. Puszi.
- Miért mondod? Miért nem adod?
- Majd.. - letette a telefont de én még beszéltem volna vele. Semmi baj, most már nemsokára itt lesznek. Remélem..


2012. szeptember 27., csütörtök

La vida real: *Chapter 4*

Sziasztok!
Tudom, hogy már rég nem jelentkeztem a La vida real cimű történettel de kaptam némi visszajelzést, és arra a döntésre jutottam, hogy nem hagyom abba ennek a történetnek az írását se. Remélem, hogy a Believe in yourself is hasonló sikerekkel fog gazdagodni. Örülnék pár kommentnek.
Puszii.: Wiwii


Álvaro Morata 


- Édes? - lepődtem meg a megszólításán. Igazából normál esetben nem ezt mondtam volna de Ronaldo nem éppen normál esetnek számít. 
- Miért ne? 
- Mért? Had világosítsalak fel, nálam nem jön be ez a tipikus csajozós duma. - mutogattam az ujjammal. 
- Te a mi stadionunkba van.Ugye tudod? 
- Persze, de az megint más kérdés, hogy érdekel-e..
- Nehéz eset vagy.. - dühöngött majd elment. 
Első benyomásom róla, hogy bunkó. Igaz, én se voltam valami kedves. 


~*~

Az edzést végignéztem de nem a drága barátom kedvéért. Nyomós oka talán nem is volt. Elég rendesen bambulhattam, mikor valaki hozzám szólt. 
- Szia. 
- Szia. 
- Te, hogy -hogy itt vagy? Ez zárt körű edzés. 
- Te vagy a harmadik aki ezzel jön ide. nevettem. Nagyon kedvesnek látszott. 
- Ja bocsi, csak meglepett. Vagy talán Ronaldo jelenlegi barátnője vagy? - kérdezte. 
- Miből gondolod, hogy épp Ronaldoé? 
- Mert csak ő szokott idehozni ilyen gyönyörű lányokat de azok az edzés felénél elköszönnek tőle és elmennek. A legtöbb lány nem igazán szereti a focit. 
- Hát én se rajongok érte de megtisztelem a pályán lévő embert még ha nem is érdemelné meg. - mutattam Neymar irályába.
- Ó, tehát az újonccal jöttél? 
- Igen. 
- Tényleg, még be se mutatkoztam. Álvaro Morata. 
- Macey Lima. - fogadtam el a kézfogását. 
- Már értem miért voltál ilyen ismerős. Annak a Gusttavo Lima-nak vagy a rokona igaz? 
- Igen. A bátyám. 
- Bírom a zenéjét. Balada. Igaz?
- Igen. Én segítettem neki a megírásában. - húztam ki magam. 
- Slágert gyártottál. 
- Azért ne túlozzunk. 
- Vége az edzésnek. Mester azért hivatott ide minket, mert beakarja mutatni az új srácot. Azaz a barátodat. Gyere velem. Menyünk be. 
- Oké. 
Egyeztem bele. Felálltunk és elindultunk az öltözők fele. Nem hittem, hogy én oda bemehetek de mind egy, bementem de abban a pillanatban meg is bántam. Mindenki szeme rám szegeződött. Szerencsére fel voltak öltözve. Kivéve egy személyt. Mit ad isten? A mi Cristiano Ronaldonk nyomult egy szál törölközőben. Akarva, vagy akaratlanul is de a szemem megakadt izmos testén. Szerencsére Morata meglökött, így észhez tértem. 
- Mégse volt olyan jó ötlet téged behoznom ide. 
- Szerintem és megyek. Majd még találkozunk. 
- Oké. Szia. 
- Szia. 
Kimentem, és próbáltam megemészteni a látottakat. Miért van az, hogy van egy igazán jóképű, helyes pasi de tetőtől, talpig bunkó. 

2012. szeptember 26., szerda

!!!!

Sziasztok!! 

Tudom, hogy már nagyon sok blogom van de még plusz egyel gyarapodott az oldalaim száma. Szeretnék megkérni minden kedves olvasómat, hogy nézzenek be, és véleményezzék a történetemet. Remélem, hogy tetszeni fog.!! A szavazással kapcsolatban pedig annyit, hogy nem tudom van-e értelme a La Vida Real című történetnek.. Aki úgy érzi, hogy van helye ezen a blogon  a La Vida Real-nak akkor kérem valahogy jelezze!! :) ♥

Puszzi.: Wiwii <33

Believe in yourself

# Hope Életének Története: Chapter 13

Reggel valami borzalmas zajra ébredtem fel. Nem tudtam eldönteni honnan érkezik az a bizonyos hanghullám de volt egy sejtésem. Nagy nehezen rávettem magam, hogy kinyissam a szemem. A mellettem fekvő telefonom csengése volt a zaj. A csillogó Iphone-ra szegeztem a tekintetem. Megláttam, hogy a képernyőn nem más neve van mint, Crissé. Nagy erőt véve magamon, a képernyőre téve kezemet, egy mozdulattal már fel is vettem.



- Mit tartott ennyi ideig? - meg se várva köszönésemet beleszólt. Kicsit feszült volt a hangja és nyomot..
- Hát vannak akik még alszanak. - válaszoltam rekedtes hangon.
- Délután 4 kor?- Már annyi lenne az idő. Hát este nem éppen aludtam a legjobban. - Hope, megkérhetnélek, hogy eljönnél hozzám. Nagy szükségem lenne most egy barátra.
- Persze. Számíthatsz rám. Egy fél óra és ott vagyok. - távozott hirtelen az álmosság a szememből.
Csak akkor jöttem rá, hogy a fél órával nagyon is keveset mondtam. Ki tud elkészülni fél óra alatt? Azért egy próbát tehetünk. Egy öt percez zuhanyzást terveztem. Mikor lehámoztam magamról a ruháimat, a zuhany alá álltam és elkezdtem magamra folyatni a meleg vizet. Akkor gondolkodtam el rajta. Vajon mi lehetett a baja Crisnek? Miért volt ennyi nyomott a hangja, és miért zavart engem az, hogy barátnak hívott? Nem ez engem cseppet se zavart, mert a barátja vagyok. Egy nagyon jó barátja. Se több, se kevesebb. Az 5 perc zuhanyzásból talán lett tíz is mire feleszméltem. Kiszálltam a zuhany alól, és megtörölköztem. A gardróbomba siettem. Tényleg hatalmas ez a gardrób de sose tudom mit vehetnék fel belőle.. Apu két helységet építtetett a ruháimnak de még most se értem minek ennyi ruha. Igaz ezek közül nem sokat vettem én hanem a nagyját az én drága anyukám akivel most éppenséggel nem vagyunk a toppon. Most a nagyobb gardrób felé vettem az irányt.
Elég sokat keresgéltem a ruhák közt. Szerencsére volt időm még.
- Hope ! - kopogott be anyu a szobám ajtaján.
- Gyere. - mondtam neki egyhangúan. Még mindig kicsit dühös voltam rá a tegnap miatt.
- Figyelj kicsim. Tegnap elmondta apád, hogy beszélt veled. Én nagyon sajnálom amit mondtam. Nem gondoltam át. És féltelek. Látom most is készülődsz valahova. - állapította meg miközben én a ruhák közt szörföztem.
- Igen készülök. Tudod, hogy nem vagyok haragtartó. Rád meg főleg nem tudnák haragudni hosszútávon.
- Esetleg segítsek kiválasztani a ruhád? Hova mész? - tette fel a kérdéseket.
- Crishez. Valaki nagyon nyomasztotta őt és felhívott, hogy menjek át hozzá.
- Hát ha engem kérdezel. - kezdett el fantáziálni. - Egyre jobban kezdtem azt hinni, hogy ti ketten.. vagyis..
- Nem anyu. Csak barátok vagyunk. - felhúzta a szemöldökét. - Tényleg.
- Oké. De ha majd a barátodként mutatod be nekünk, akkor mondhatom azt, hogy én megmondtam. - nevetett gúnyosan.
- Nekem mind egy, mert ilyen nem lesz.
- Majd meglássuk. Ma de a ruhához visszatérve... Szerintem ezt vedd fel.
Mutatott fel egy összeállítást.
- Igen ez jó lesz.

Az anyu által kiválasztott ruhát vettem fel, egy kicsit másképp. Az ujjait feltűrtem. Táskát pedig nem vettem fel hozzá. A blúzt a hasamnál megkötöttem. Így indultam el a kocsimig. Beszálltam, és Cris házáig meg sem álltam. Nem lakott ugyan nagyon messze de kocsival még is jobb volt közlekedni. A zenét is bekapcsoltam. Három perc alatt oda is értem, és a zenének is vége lett. Becsöngettem.
Nem kellett sok idő míg ajtót nyit.
- Gyere.
- Jól sejtem, hogy valami nincs rendben, igaz? - kérdeztem, miközben elfoglaltuk a helyünket a kanapén.
- Nagyon jól sejted. Irina kikészít. Komolyan mondom. Tegnap láttam egy interjút a tv-ben, ahol rólam és a fiamról beszél.
- Igen én is láttam azt az interjút.
- És szerinted normális az ilyen? Nem szereti a gyerekemet de velem akar maradni. Nem szereti ha ilyen sok időt töltök a focizással de nekem ez a munkám és szeretem csinálni. El akar tőlem venni mindent amit csak lehet, hogy az övé legyek. Szerintem ez már rég nem szerelem. Az elején se tűnt olyannak aki megbízik bennem, és szeret.
- Ha én a helyedbe lennék már rég kidobtam volna. Nem tudom pontosan, hogy te mit érzel iránta de én csak gyűlöletet éreznék, illetve érzek is. Aki nem szereti a gyerekeket az nálam már rég rossz.
- Igazad van. Nem is tudom mit szerettem én Irinába de ha szerettem is valamit az elmúlt. - dühöngött tovább. Nagyon aggódtam miatta. Szerintem ezzel nem valami sokat segítettem neki.
- Figyelj! Felesleges aggódnod Irina miatt. Most zárj ki mindent. Sok stressz ért téged az elmúlt időben. Tudd, hogy én mindig itt leszek és segítek neked. Lehet, hogy a barátnőd egy agyrém de ha szeret megváltozik ha meg nem akkor nem szeret, és nem is szeretett.
- Köszönöm. Erre nagyon nagy szükségem volt most. Igaz, hogy ott vannak csapatból is emberek akikre számíthatok de benned bízom meg a leginkább. - megöltet. Nagyon hiányzott már az ölelése. El nem tudom mondani mennyire. Engem is bármikor meg tudott nyugtatni.
Abban egyeztünk meg, hogy én hazamegyek, ő pedig elmegy a meccs előtt még egy gyors edzésre. Remélem este már jobb formában lesz mint most van. Persze valamennyire meg tudtam nyugtatni de még nem látom benne azt az igazi Cristianot, akit én megismertem.