# Hope Életének Története: Chapter 13

Reggel valami borzalmas zajra ébredtem fel. Nem tudtam eldönteni honnan érkezik az a bizonyos hanghullám de volt egy sejtésem. Nagy nehezen rávettem magam, hogy kinyissam a szemem. A mellettem fekvő telefonom csengése volt a zaj. A csillogó Iphone-ra szegeztem a tekintetem. Megláttam, hogy a képernyőn nem más neve van mint, Crissé. Nagy erőt véve magamon, a képernyőre téve kezemet, egy mozdulattal már fel is vettem.

- Mit tartott ennyi ideig? - meg se várva köszönésemet beleszólt. Kicsit feszült volt a hangja és nyomot..
- Hát vannak akik még alszanak. - válaszoltam rekedtes hangon.
- Délután 4 kor?- Már annyi lenne az idő. Hát este nem éppen aludtam a legjobban. - Hope, megkérhetnélek, hogy eljönnél hozzám. Nagy szükségem lenne most egy barátra.
- Persze. Számíthatsz rám. Egy fél óra és ott vagyok. - távozott hirtelen az álmosság a szememből.
Csak akkor jöttem rá, hogy a fél órával nagyon is keveset mondtam. Ki tud elkészülni fél óra alatt? Azért egy próbát tehetünk. Egy öt percez zuhanyzást terveztem. Mikor lehámoztam magamról a ruháimat, a zuhany alá álltam és elkezdtem magamra folyatni a meleg vizet. Akkor gondolkodtam el rajta. Vajon mi lehetett a baja Crisnek? Miért volt ennyi nyomott a hangja, és miért zavart engem az, hogy barátnak hívott? Nem ez engem cseppet se zavart, mert a barátja vagyok. Egy nagyon jó barátja. Se több, se kevesebb. Az 5 perc zuhanyzásból talán lett tíz is mire feleszméltem. Kiszálltam a zuhany alól, és megtörölköztem. A gardróbomba siettem. Tényleg hatalmas ez a gardrób de sose tudom mit vehetnék fel belőle.. Apu két helységet építtetett a ruháimnak de még most se értem minek ennyi ruha. Igaz ezek közül nem sokat vettem én hanem a nagyját az én drága anyukám akivel most éppenséggel nem vagyunk a toppon. Most a nagyobb gardrób felé vettem az irányt.

Elég sokat keresgéltem a ruhák közt. Szerencsére volt időm még.
- Hope ! - kopogott be anyu a szobám ajtaján.
- Gyere. - mondtam neki egyhangúan. Még mindig kicsit dühös voltam rá a tegnap miatt.
- Figyelj kicsim. Tegnap elmondta apád, hogy beszélt veled. Én nagyon sajnálom amit mondtam. Nem gondoltam át. És féltelek. Látom most is készülődsz valahova. - állapította meg miközben én a ruhák közt szörföztem.
- Igen készülök. Tudod, hogy nem vagyok haragtartó. Rád meg főleg nem tudnák haragudni hosszútávon.
- Esetleg segítsek kiválasztani a ruhád? Hova mész? - tette fel a kérdéseket.
- Crishez. Valaki nagyon nyomasztotta őt és felhívott, hogy menjek át hozzá.
- Hát ha engem kérdezel. - kezdett el fantáziálni. - Egyre jobban kezdtem azt hinni, hogy ti ketten.. vagyis..
- Nem anyu. Csak barátok vagyunk. - felhúzta a szemöldökét. - Tényleg.
- Oké. De ha majd a barátodként mutatod be nekünk, akkor mondhatom azt, hogy én megmondtam. - nevetett gúnyosan.
- Nekem mind egy, mert ilyen nem lesz.
- Majd meglássuk. Ma de a ruhához visszatérve... Szerintem ezt vedd fel.
Mutatott fel egy összeállítást.
- Igen ez jó lesz.

Az anyu által kiválasztott ruhát vettem fel, egy kicsit másképp. Az ujjait feltűrtem. Táskát pedig nem vettem fel hozzá. A blúzt a hasamnál megkötöttem. Így indultam el a kocsimig. Beszálltam, és Cris házáig meg sem álltam. Nem lakott ugyan nagyon messze de kocsival még is jobb volt közlekedni. A zenét is bekapcsoltam. Három perc alatt oda is értem, és a zenének is vége lett. Becsöngettem.
Nem kellett sok idő míg ajtót nyit.
- Gyere.
- Jól sejtem, hogy valami nincs rendben, igaz? - kérdeztem, miközben elfoglaltuk a helyünket a kanapén.
- Nagyon jól sejted. Irina kikészít. Komolyan mondom. Tegnap láttam egy interjút a tv-ben, ahol rólam és a fiamról beszél.
- Igen én is láttam azt az interjút.
- És szerinted normális az ilyen? Nem szereti a gyerekemet de velem akar maradni. Nem szereti ha ilyen sok időt töltök a focizással de nekem ez a munkám és szeretem csinálni. El akar tőlem venni mindent amit csak lehet, hogy az övé legyek. Szerintem ez már rég nem szerelem. Az elején se tűnt olyannak aki megbízik bennem, és szeret.
- Ha én a helyedbe lennék már rég kidobtam volna. Nem tudom pontosan, hogy te mit érzel iránta de én csak gyűlöletet éreznék, illetve érzek is. Aki nem szereti a gyerekeket az nálam már rég rossz.
- Igazad van. Nem is tudom mit szerettem én Irinába de ha szerettem is valamit az elmúlt. - dühöngött tovább. Nagyon aggódtam miatta. Szerintem ezzel nem valami sokat segítettem neki.
- Figyelj! Felesleges aggódnod Irina miatt. Most zárj ki mindent. Sok stressz ért téged az elmúlt időben. Tudd, hogy én mindig itt leszek és segítek neked. Lehet, hogy a barátnőd egy agyrém de ha szeret megváltozik ha meg nem akkor nem szeret, és nem is szeretett.
- Köszönöm. Erre nagyon nagy szükségem volt most. Igaz, hogy ott vannak csapatból is emberek akikre számíthatok de benned bízom meg a leginkább. - megöltet. Nagyon hiányzott már az ölelése. El nem tudom mondani mennyire. Engem is bármikor meg tudott nyugtatni.
Abban egyeztünk meg, hogy én hazamegyek, ő pedig elmegy a meccs előtt még egy gyors edzésre. Remélem este már jobb formában lesz mint most van. Persze valamennyire meg tudtam nyugtatni de még nem látom benne azt az igazi Cristianot, akit én megismertem.