La vida real: *Chapter 3*

Sziasztok! 

Igaz, most nem tudom, hogy mennyire érdekel titeket ez a történet, de azért hoztam egy részt. 

Jó olvasást mindenkinek ! Pusszi.: Wiwii

* A gépen *

Neymar, és én éppen a repülőn kerestük a helyünket. Persze most is érdekes tekintetekkel találkoztunk. Valaki nagyon örült, hogy itt van Neymar, valaki meg nem igazán.. Az bácsi tett is tett egy csípős megjegyzést Neymarnak, amint bevallom őszintén és is nevettem. Hosszas keresgélés után megtaláltuk a helyünket. Egy elsőre nagyon szimpatikusnak tűnő lány mellett foglaltam helyet.

- Szia ! - köszöntem neki illedelmesen.
- Sziasztok ! -köszönt vissza kicsit flegmán. Talán még se olyan kedves mint hittem. Inkább beszélgetek egy kicsit Neymaral, de mielőtt megtettem volna az a lány megelőzött.
- Irina Shayk vagyok. -mutatkozott be Neymarnak.
- Neymar Santos. - nagyon kellemetlenül éreztem magam. Mintha Neymarnak tetszene ez az Irina. Persze nem volt csúnya de sütött róla, hogy nem valami jó ember.

 Nagyon sokat beszélgettek együtt..Elhanyagolva éreztem magam. Inkább elővettem az Ipadom. Zenét kezdtem el rajta hallgatni. gondolom azt hitték, hogy semmit se hallok, de mindent tisztán hallottam.
- Nekem is sajnos barátom van. - mondta Irina. - De ezen változtathatok.
Mi van? Ez most komoly? Nem hiszem el, hogy rászállt.
- Biztos ismered. A Realnál játszik. - folytatta Irina. - Cristiano Ronaldo.

Mi? Már értem miért ilyen nagy az arca. Egyformák mind a ketten. Nem szokásom úgy ítélkezni, hogy nem ismerem, de ez esetben muszájnak éreztem. Egyszerűen annyira kiakasztott ez az Irina, hogy majdnem behúztam neki egyet, meg persze Neymarnak is.
- Én is ott fogok játszani. A Realnál. Sajnos mint látod nekem is van barátnőm. - válaszolt Neymar.

Ezt nem hiszem el. Ez már tényleg sok.. Inkább nem is akarok többet hallani. Szerintem ennek a kapcsolatnak is hamar vége lesz. Nem fogom feladni. Itt vagyok Madridban. Nem Neymar az egyetlen pasi ezen a földön. A saját talpamra kell állnom. Egyenlőre még egy kicsit játszok Neymaral, aztán majd lesz ami lesz. Velem senki nem húzzon ujjat.

* Madridban. *

Már a reptéren állok, és várom , hogy Neymar kölcsönözzön egy kocsit. Nagyon sok időbe tellit míg ezt megteszi.. Ott vártam, vagy 1 órán keresztül, mikor valaki megszólított.
- Elnézést hölgyem. - szólt oda nekem, egy férfi. - Nem tudta megmondani, hogy hol találom Neymar Santost?
- De. A barátnője vagyok. Most éppen egy kocsit kölcsönöz.
- José Mourinho vagyok. A Real Madrid edzője.
- Macey Lima.
- Nagyon örültem.
- Én is. Már jön is Neymar. - mutattam az irányába.

Ők is bemutatkoztak egymásnak, majd azt mondta az edző, hogy menjünk oda a stadionhoz. Úgy is tettük. Egy kicsit messze volt a reptértől de nagyon gyorsan elment az idő, hogy folyamatosan gondolkodtam. Azon, hogy most mihez fogok kezdeni? Nem mehetek vissza Portugáliába, mert a bátyámnak is nagyon jó barátja Neymar, és nem szeretném ha miattam ez megszakadna. Egyszer csak arra eszmélek, hogy a motor leállt. Neymar már ki is szállt a kocsiból. Én is követtem a példáját, bár nem nagyon volt kedvem bemenni. Most lesz az első edzése. Vagyis csak próba edzése.

Neymart José elküldte öltözni, addig én leültem a lelátóra.
- Hola édes ! - szólított meg valaki. Én nagyon megijedtem. Még talán ugrottam is egy kicsit a székből. Amikor megfordultam egy nem várt személlyel akadt össze tekintetünk...

# Hope Életének Története: Chapter 9

-          Cris, mielőtt indulunk azt elmondom neked, ha vissza szeretnéd kapni a régi Irinat, akkor figyelj 5 dologra is. 1. Mondd neki, mindig minden körülmények között, hogy gyönyörű. 2. Énekelj neki. Nem igazán számít, hogy milyen a hangod. A lényeg, hogy érezze, szereted. 3. Ha te nem szeretnél gyereket mondd meg neki. 4. Legyél vele őszinte. 5. Puszild meg a homlokát azt általában szeretik a lányok. – kacsintottam rá, majd elindultam a lift irányába. Csak, hogy egy igen erős kéz visszahúzott. Én kérdőn néztem rá. Elengedet, majd kezeit a fejemre helyezte, és megpuszilta a homlokom. Én erre csak elmosolyodtam, majd most már tényleg a lift felé tartottam. Beszálltunk, majd megnyomtam az első emeleti gombot. A lift elindult. Mi nem szóltunk egymáshoz egy szót sem.

-          Hope. – szólt apa mikor kinyílt a lift. – Hol voltatok?

-          Mi csak, öö..

-          A mosdót kerestük. – mentett ki Cris.

-          Igen. – helyeseltem én is.

-          Rendben akkor el kezdhetjük?

-          Persze. – mondtam.

José nem éppen felhőtlen tekintettel pillantott Crisre. Hihetetlen, hogy ő észrevette a nem éppen igaz vallomásunkat, apu meg nem. Nem is érdekel. Már a fotószoba felé tartottunk.

-          Most próbafotózást tartunk.

-          Rendben. – bólintottunk rá mindketten.

Rendszeresen elmagyaráztak nekünk mindent, hogy milyen lesz ez az egész fotózás. Holnap elmegyünk egy hajóra ahol fürdőruhás fotózás lesz. A többit meg még nem tudom. Apu nem nagyon örült a fürdőruhás fotózásnak, de az ő ötlete volt, hogy én legyek benne ebbe az egészbe, szóval most bele kell egyeznie. Ma csak annyit csináltunk, hogy kipróbáltuk tudunk-e a kamera előtt működni. Persze Cris már volt sok hasonló fotózáson volt, viszont én még csak kisebb fotózásokon. Cris egész végig furcsán viselkedett. Visszafele is Crissel kell majd mennem, de most már nem igazán zavart, hogy vele kell lennem. Mostanra jobb lett a kapcsolatunk. Már inkább tekintek rá egy barátként, mint egy macsóra. Cris nagyon rendes gyerek, csak mindenki úgy ismeri mint egy nagyképű sztárfocista, akinek mindig tökéletes a frizurája.

*****

Bent ültünk a kocsiba. Cris még mindig nem szólt hozzám.

-          Cris. Mi bajod?

-          Nekem semmi.

-          Egész nap hozzám se szóltál.

-          Tényleg nincs semmi bajom.

-          Kérlek. Most, hogy jobban megismertelek, és nem úgy tekintek rád mint egy divatmajom srácra, hanem mint egy barátra..

-          Igen. Ez a baj. Most tudom, hogy meg fogsz lepődni, de mostanában nagyon sok időt töltöttünk együtt, és én kezdek nem úgy tekinteni rád, mint egy barátra.

-          Ez..

-          Látod. Tudom, hogy ott van Irina, de nekem nem ő kell. Én..nem szeretem. De itt vagy te.. én már nem tudom mit akarok. 

La vida real : *Chapter 2*

* 1 hónappal a koncert után *

A koncert 1 hónapja volt. Aznap este ismertem meg egy mostanra már számomra fontos embert. Nagyon kedves, és figyelmes. Talán most már elmondhatom, hogy szerelmes vagyok. 2 hete annak, hogy egy párt alkotunk Neymaral. A bátyámnak eleinte nem nagyon volt ínyére a dolog de végül is belement, azzal az indokkal, hogy az én életem, az én döntésem. Ebben teljesen igaza van. Elég nagy vagyok már ahhoz, hogy eldöntsem mit akarok, vagy mi lenne nekem a legjobb, és ez esetben azt látom legjobbnak, hogy Neymaral vagyok. Most éppen az Ipadomon hallgatom a zenéket. Eléggé unalmassá kezd már válni, ezért inkább keresgélek a neten. Itt minden a Real Madrid-ról szól? Tele van az internet a Real-al. Azonban egy hírre mégis felfigyelek. Nagyon meglepett a dolog. 

Neymar Santos a Real Mardidhoz szerződtetik? Nem rég nyilatkozta José, hogy lehet mostanában még egy taggal bővül a Real. José többször is elmondta újságunknak, hogy nagyon örülne egy olyan játékosnak a csapatába, mint Neymar.

Nem tudtam, hogy reagálni a dologra. De lehet, hogy ez is csak egy pletyka. Miért ne szólt volna nekem, ha le akar szerződtetni máshova? Biztos, hogy hamis a dolog. De jobb a biztonság. Máris felhívom, hogy megkérdezzem tőle mi is van valójában. Gyorsan előkaptam a telefonom, majd tárcsázni kezdtem a már rég megszokott számot. 

    - Szia drágám. 
    - Szia. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy igaz de azért biztosra mennék. Találtam egy kis cikket rólad a neten. Igaz, hogy a Realhoz akarnak szerződtetni. 
    - Igen. Igaz. Épp most akartam hozzád menni, hogy elmondhassam ezt a remek hírt. 
    - És akkor most mi lesz velünk? Gondolom ott kell majd laknod. Madridban. 
    - Igen. Úgy a legegyszerűbb de te is velem jössz. Beszéltem Joséval. A Real edzőével, és azt mondták, hogy addig ameddig szükséges állják a hotel árát. Amíg nem találunk renden lakást. 
    - És mit gondolsz majd csak úgy itt hagyom Gusttavot? 
    - Nem. Beszéltem vele is. 
    - És? Mire jutottatok? 
    - Nekem azt mondta, hogy nyugodtan velem jöhetsz. 
    - Rendben. De azért én is beszélnék vele. 
    - Jól van. Akkor majd ma találkozunk. Szeretlek. 
    - Én is. - tettem le a telefont. 

Nem tudom, hogy jó ötlet ez eggyel talán. Valami még is azt súgja, hogy menjek. Nem tudom, hogy mi, de késztetést érzek arra, hogy igent mondjak. Mindenesetre megvárom míg Gusttavo hazaér, és megkérdezem az ő véleményét is a dolgokról. Most, hogy így belegondolok. Madrid. Új légkör. Új emberek. Új lesz nekem ott minden. Nem vagyok egy félős ember, de ez még engem is megrémiszt. Igaz, hogy ott lesz nekem Neymar, de akkor is. Ő edzésen lesz. Én meg addig mit fogok majd csinálni? Dolgozni. Igen dolgozni fogok. Így már egyre jobban tetszik ez az ötlet, hogy Madridba menjünk. 

    - Szia. Megjöttem. -hallottam ahogy testvérem jelzi nekem, hogy itthon van. Ennek örültem, mert már nagyon szerettem volna beszélni vele erről az egészről. Így lesiettem az emeletről. 
    - Szia. Milyen napod volt? 
    - Gondolom mennyire érdekel. Na hova is akarsz te menni? 
    - Én? Sehova. 
    - Nekem a pasid nem ezt mondta. 
    - Ja. Madrid. Nem tudom, hogy mit csináljak. 
    - Ha csak én vagyok az akadálya, akkor mehetsz. Sokat gondolkodtam én is ezen. Hiszen felnőtt nő vagy. Anyát meg hagyd csak rám. Majd én elintézem.  
    - Mit akarsz? Miért vagy te ennyire kedves? 
    - Semmit. - felhúzott szemöldökkel tekintettem felé. - Na jó. Kettesben akartam lenni Sarahval. ( ő a testvérem barátnője. ) 
    - Tudtam, hogy akarsz valamit. 
    - Oké. De most menj fel és pakold össze a cuccaid. 
    - Most? 
    - Hát holnap indultok. 
    - Nekem ezt eddig miért nem mondta senki? Na mindegy. Az emeleten leszek. 

Holnap akkor irány Madrid. El sem hiszem. Gyorsan írtam Neymarnak egy üzenetet, hogy megyek és már pakolom a cuccaim. Olyan sok ruhám volt. Nem tudtam, hogy melyikeket vigyem el. Végül három bőrönd telt meg. Az egyikben szinte csak cipők, a másik kettőben meg ruhák voltak. Amikor már teljesen kész lettem mindennel, valami kopogott az ajtón. 

    - Gyere. - mondtam az ajtó túloldalán lévő embernek.
    - Szia. - jött be Sarah a szobámba. 
    - Te is akkor tudsz jönni amikor már kész lettem a pakolással. Amúgy Szia. 
    - Miért nem szóltál? Jöttem volna előbb is. 
    - Most már teljesen mindegy. 
    - Szóval akkor most Madridba mész? Itt hagysz? Kinek a hülyeségeit fogom majd nap mint nap hallgatni?
    - Azt hiszem azt a személyt lent találod.
    - Hiányozni fogsz. -jött oda és ölelt meg. 
    - Nekem is nagyon hiányozni fogsz. Remélem, hogy sokat fogjuk látni egymást. 
    - Én is nagyon remélem. 

Egy jó ideig még beszélgettünk majd megbeszéltük, hogy az utolsó estén együtt leszünk. Tartottunk egy két fős pizsamabulit. Átbeszéltünk mindent. Közben Neymar is felhívott, hogy holnap reggel 9kor indul a gép Madridba. Még aludni se nagyon tudtam annyira izgatott voltam a holnap végett. 

La vida real : *Chapter 1*

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Fogalmam sem volt, hogy hol csörög. Elkezdtem a földet tapogatni, és pár másodpercen belül rá is leltem a készülékre.-          Haló? – szóltam bele a telefonba.-          Szia. Gusttavo vagyok. Csak szólni akartam, hogy elmegyek. – jellemző. Még arra is lusta, hogy feljöjjön a szobámba szólni, hogy elmegy. – Ha van kedved gyere be hozzám. Próbán leszek. Tudom, hogy úgy se jössz be.-          Hát igazából most nincs semmi dolgom. Az életbe először megnézek egy próbát. De ha nagyon unom magam eljövök.-          Okés. Akkor várlak. Majd küldöm a címet sms-ben.-          Jó. Szia.-          Szia.A készüléket az ágyamra hajítottam, majd én is az ágyamba dőltem de rájöttem, ha egyszer felkeltenek, sose tudok visszaaludni. Erőt vettem magamon és kikászálódtam az ágyból. Abban a pillanatban úgy éreztem én vagyok a világ legálmosabb embere. Fogalmam se volt, hogy hova menjek először. Reggelizzek meg? Vagy zuhanyozzak le? Végül az első mellett döntöttem. Elővettem egy tányért, majd a konyhapultra tettem. Odasétáltam a hűtőhöz és kikerestem belőle a tejet. Szerencsére találtam is. A tejet beleöltöttem a tányérba, majd a gabonapehely után kezdtem kutakodni. Meg is találtam. Jóízűen megreggeliztem, utána pedig indultam zuhanyozni. Nagyon jól esett amikor a forró cseppek végigszaladtak a testemen. A reggeli frissítő után a gardróbomhoz indultam. Rengeteg ruha foglalt ott helyet, mégis szinte sose tudom, hogy mit vegyek fel.  Végül egy narancssárgás színű ujjatlan, és egy fekete csőnadrág mellett döntöttem. Választottam hozzá még egy fekete blézert. A hajamat kivasaltam, és tettem fel egy alapsminket ami nekem, egy kis szempillaspirálból, és szemceruzából áll. Nem szeretem nagyon túlsminkelni magam. Fő a természetesség. Szerintem azok a lányok a szebbek akik nem igazán sminkelik magukat. Bár a mai világban, nem igazán találni ilyent. A telefonom jelezte, hogy üzenetem van. Gondoltam, hogy a bátyámtól. A gondolatom beigazolódott. Ő küldte el, hogy milyen címre menjek. Előkerestem a kocsi kulcsom. Felvettem a fekete magas sarkúm. Kimentem a garázsba. Láttam, hogy a drága BMW-m ott áll. Imádtam azt a kocsit. Beszálltam, majd magamtól sose találnák el arra a helyre, ezért bekapcsoltam a GPS-t. Alig telt bele fél órába míg odaértem. Leparkoltam, majd kiszálltam a kocsiból. Odamentem a recepcióhoz. Azt láttam, hogy a recepciós nincs ott, de ott állt valaki. Gondolom ő is be szeretne menni. De aztán megszólított.-          Ide nem lehet csak úgy besétálni. Ez egy próba.-          Igen tudom.-          Igaz, hogy nagyon dögös, de ez egy zártkörű próba.-          Tudom de bent van a bátyám.-          Hogy hívják?-          Gusttavo Lima.-          Persze.-          Mondom. De nem épp neked fogok magyarázkodni. Hol a recepciós ?-          Nem tudom. Elment valahova.Azzal én megfordultam, és előhalásztam az Iphonet a táskámból, majd a bátyám számát kezdtem el tárcsázni.-          Szia. Én itt vagyok de valami bunkó nem akar beengedni.-          Oké. Mindjárt kimegyek. Most úgy is szünet van.-          Jó van. Szia.Visszamentem a recepcióhoz.-          Csak nem a bátyádat hívtad?-          De.Hogy ez mekkora egy bunkó. Esküszöm, hogy ennél bunkóbb ember nincs a földön. Szerencsére Megérkezett Gusttavo.-          Na végre. – mentem oda hozzá.-          Komolyan a húgod? – kérdezte tőle.-          Igen. Ja tényleg. Neymar. A húgom Macey. Macey- Neymar. – mutatott be minket egymásnak.-          Örültem. –mondta.-          Hát az előbb nem úgy hangzott mintha örülnél nekem.-          Jó bocsi, csak azt hittem, hogy valami rajongó vagy.-          Te így szoktál bánni a rajongóiddal? – kérdeztem. majd furcsán néztem rá.-          Nem, csak nem tudom mért voltam ilyen bunkó. Bocsi.-          Semmi gond. – legyintettem egyet magam előtt.
Nagyon hamar eljött az este. Egy csomó ember összegyűlt a stadionba. Televolt az egész. Neymaral elég jóba lettünk. Igaz, még csak ma találkoztunk, de úgy érzem, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk.
A koncertet nagyon élveztem.

A koncert után, elmentünk hozzánk vacsorázni. Mint már egyszer az mondtam Neymar nagyon rendes srác. Még az is lehet, hogy több lesz köztünk mint barátság...

                                                                           ***

La vida real : *Prológus*

Sziasztok. 

Egy átlagos 21 éves lány vagyok. Vagy talán nem is olyan átlagos? Van egy bátyám Gusttavo. Nagyon szeretem és tisztelem. Néha vannak nézet eltéréseink de tudom, hogy ő is ugyan úgy szeret ahogy én őt. 

Portugáliában élünk. Az édesanyánk divattervező Párizsban, ezért nagyon ritkán látjuk egymást. Apukánk kiskorunkban meghalt. Nagyon nehéz volt kiheverni de talpon kellett maradnunk. Gusttavo kiskora óta nagyon szereti a zenét. Nem véletlen, hogy mostanra itt Portugáliában elég ismert énekes. Én nem igazán szeretem a rivaldafényeket. Szeretek énekelni, de inkább csak a zuhany alatt. 

Ez a nap is ugyan úgy kezdődött mint a többi. 

Reggel a madarak énekére keltem fel. Nem örültem annak, hogy az álmom félbe szakadt. Napok óta ugyan azt álmodom. Fogalmam sincs, hogy mért. Végig egy személyt követek az álmomban mindenfele. De amikor meg akar fordulni félbeszakad az álmom. Az ágyamon ülve azon gondolkodom, hogy milyen szerencsésnek mondhatja magát az az ember aki szerelmes, mert ha szerelmes vagy a gondok elhárulnak. Főleg ha az a személy akit életed szerelmének hívsz, viszont szeret. A szerelmet nem lehet szavakkal kifejezni. Igaz, én még sose voltam igazán szerelmes. Én azt gondolom, hogy egyik pasi se tud szeretni. Vagy csak én keresgéltem eddig rossz helyen? Nem is tudom. Jártam már nagyon sok mindenkivel, de az nem olyan volt. Én az igazi szerelmet szeretném érezni. 

 - Macey ! Macey !  - rontott be a szobámba Gusttavo. 

 - Te mindig a legjobb pillanataimat zavarod meg. Ja, és nem tanítottak meg kopogni? 

 - Csak nem megint álmodoztál? 

 - Nagyon vicces vagy. Na de miért jöttél? - kérdeztem, majd oldalba böktem. 

 - Képzeld. Holnap fellépésem lesz. 

 - És ez mért olyan nagy hír. Egy csomó fellépésed volt már. 

 - De ez más lesz. Neymar is ott lesz. 

 - Az ki? 

 - Tudod az a focista. 

 - És az mit keres a te fellépéseden? 

 - Velem fog énekelni. 

 - Kitalálom. Nekem is el kell mennem. 

 - Megtennéd? 

 - Persze. 

 - Imádlak húgi. 

 - Huu. Sokat jelenthet nekem ez a fellépés. Milyen régen mondtad azt nekem, hogy imádsz. 

 - Haha. - azzal a mondattal távozott is a szobámból. 

Hola.!

Azt szeretném kérdezni tőletek, hogy mit szólnátok ahhoz, ha ennek az oldanak a címét megváltoztatnám, és nem csak egy történet lenne rajta, hanem több.. És persze mind Realos. :D Lennének ilyen novella szerű történetek is.
Komiba véleményeket. !
Előre is köszönöm.
Puszii: Wiwii

# Hope Életének Története: Chapter 8

-         Kicsim! Kicsim! – keltegetett apu.-          Igen? – kérdeztem. Sose szokott csak úgy felkelteni.-          Emlékszel, hogy tegnap elvállaltad a fotózást.-          Igen, de ez most, hogy jön ide?-          Hát úgy, hogy mindjárt kezdődik.-          Mi?-          Igen. Szóval kezdj el készülődni.

Meg sem várta, hogy mi lesz a válaszom. Kiviharzott a szobámból. Nekem pedig készülődnöm kellett. Amit megígértem, azt be is kell tartanom. Nem éppen volt kedvem, és erőm most elindulni, de hát muszáj lesz. Elkezdtem készülődni. Lefürödtem, majd amikor kiléptem a zuhany alól, a törölközőt jó erősen magamra csavartam. A hajamat kifésültem, és hagytam száradni. Eszembe jutott, hogy még a ruhámat sem választottam ki. Apu nem szereti, ha nagyon hétköznapi vagyok. Kiválasztottam a számomra megfelelő ruhadarabot, ami egy egyszerű farmer, és egy Pántos felső volt, majd kiléptem a gardróbból.Már épp indultam volna be a fürdőszobámba, mikor valaki kopogott. Gondoltam, hogy apu jött vissza. Kinyitottam az ajtót.

-          Hát te meg? – egy nem várt szemény állt elöttem.
-          Apud mondta, hogy szóljak be, mert nemsokára indulnunk kell, de látom még készülődsz. Egyébként hiányoztam?  – huzogadta a szemöldökét, mikorzben alaposan végigmért.
-          Persze. Hiányoztál, mint nyáron a szánkó. És ha nem akarsz már semmit, akkor bocsi de öltöznék.
-          Héé. Ezzel most megsértettél. Akarnék én sokmindent.
Erre nem is válaszoltam semmit, csak bacsuktam az ajtót. Gyorsan felvettem a kiválasztott ruhámat, majd megszárítottam a hajam. Gyorsan ki is vasaltam. Sietnem kellet, ezért felkaptam egy táskát, és már száguldoztam is le a lépcsőn. Ha jól láttam, José, Cris, Apu, Anyu, és még egy valaki akit nem ismerek volt ott. Gondolom, már csak rám vártak.
-          Végre, hogy készlettél kicsim.
-          Megérte a várakozást. – tette a magjegyzést Cris.
-          Ha egész végig ilyen leszel, át adom másnak a szerepet a fotózásra. – mondta neki José.
-          Értettem.
-          Drágám. Ő lesz a fotós. Elena. – egy kb velem azonos koru lányal fogtam kezet
-          Szia. Hope Nadia.
-          Elena Morgan.
-           Na akkor indulhatunk. –érkezett meg anyu is a konyhából, miközben a haját igazgatta.

Mindenki igenleges választ adott, ezért elindultunk a garázsunk felé. Apu beosztott minket. Én Crisel megyek egy kocsival. Természetesen az övével. Apu, anyu, José, és Elena pedig apuéval. Nem igazán örültem annak, hogy megint Crissel kell társalognom. Autómatikusan megindultam a kocsia felé, miután megkaptam az utasítást. Ott megvártam míg Cris is odaér és kizárja az ajtót.

-          Nem ülsz be? – kérdezte miután odaért.
-          Nincs bezárva?
-          Nincs. Sose zárom be ha nem megyek messze, vagy ha sietek.

Ez fura. Én mindig bezárom az ajtót. még akkor is, ha csak egy percre megyek el. Na mind egy. Ha neki ez így jó..  Nem igazán látszott túl feldobottnak. Nem nagyon akrtam rákérdezni, mert lehet nincs is semmi baja, és az meg elég gáz lenne. Nem telt el 2 perc se az utból, mikor Cris telefonja elkezdett pittyegni. Gondolom sms-e jött. Mikör megnézte a telefont a hátsó ülésre dobta. Elég idegesnek látszott.  Nem tudom, hogy most meg kérdezzem, hogy mi a baja, vagy ne. Mivan ha ezzel csak még jobban felhergelem?

-          Valami baj van? – kérdeztem.
-          Szerinted? –támadott nekem. – Bocs, csak nagyon felidegesített ma. – kért elnézést majd dühöngött tovább.
-          El mondod?
-          Irina azzal a hülyeséggel jön, hogy akar tőlem egy gyreket.
-          De ez miért hülyeség? Nem szertenél gyereket?
-          Dehogynem. Imádom a gyerekeket, csak nem tőle szeretnék.
-          Hát ez nekem nem tiszta. Most  te szereted egyeltalán?
-          Őszintén? Nemtudom. Eddig hagytam, hogy sodródjak az árral de nem tehetem ezt egész életemben mert nem igazán tetszik ez az élet. Az az álmom, hogy híres focista legyek beteljesült, de szerelmet most nem igazán érzek. Az elején még jó volt Irinaval lenni. Nagyon kedves lánynak tűnt de ahogy telt az idő, ő is változott. Egyre hisztisebb, és akaratosabb lett. Lassan már ő fog engem irányítani, nem pedig én őt és az nagyon nem lesz jó. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek de tényleg.
-          Elöször is köszönöm, hogy ez így elmondtad nekem. Én azt mondom neked, ha szereted akkor ezek a kis problámák meg fognak oldódni. Ha pedig nem szereted, akkor lassan lépnetek kell. Most igazából nem tudom én se, hogy mit tennék a helyedben. A fontos,hogy mindig a szívedre halgass. Senki másra. Ne tudjon befolyásolni senki. Csak is magadra hallgass.
-          Köszi. Ez sokat segített.
-          Nincs mit. igazából fogalmam sincs, hogy honnan jött. – próbáltam kicsit oldani a feszültséget.

Az út további részén alig szóltunk egymáshoz. Inkább csendben ültünk. Nek is tudom. Mindenki azt mondja, hogy ha két ember egymás mellett van, és nem beszélnek semmiről az az a bizonyos kínos csend. Én nem éreztem azt. Igaz, hogy csak néha szólaltunk meg de az a kis idő amit némán töltöttünk sem volt kínos. Úgy fél óra telt el az indulás után amikor megérkezdtünk. Csak akkor gondoltam bele, hogy egy fotózásra megyek. Aminek Valószínű, hogy nagy tétje van. Remélem alkalmas leszek rá. 

*******

Apu, anyu, José, és Elena elmentem valamit megbeszélni. Mivel mi Crissel nem kellettünk a megbeszélésbe ami egyébként rólunk folyt, eldöntöttem, hogy egy kicsit felvidítom Crist. Nem vagyunk itt csak kb 10 perce de én már úgy mászkálok mintha már ismertem volna ezt a helyet. Amikor kiszálltunk a kocsiból láttam, hogy van fent valahol egy erkély. Gyönyörű lehet onnan a kilátás. Biztos neki is tetszeni fog. 
-         Cris! – néztem körbe. – Cris!
-         Igen? -  jött oda.
-         Van valami dolgod?
-         Milyen dolgom lenne?
-         Nem tudom. Akkor mutatok valamit.
-         Hova megyünk? – kérdezte mikor el kezdtem húzni magam után.
-         Őszintén? Nem tudom én se.
-         Az csak is jó lehet.
Mikor már vagy 6 emeletet is fel lépcsőztünk megálltam. Ha jól számoltam a 9.-en volt ez az erkély. És mi most ott vagyunk. Azt hiszem.
-         Mért nem liftel jöttünk?
-         Hát..Én úgy emlékszem mintha te lennél Cristiano Ronaldo a FROFI futballista.
-         Néha egy sportembernek is kell pihenés.
-         Igen de nem most.
Egy hatalmas váróhoz hasonló szobában voltunk. Tele volt kanapéval, meg székekkel, ls igen. Megtaláltam azt az erkélyt is.
-         Kimegyünk? –kérdeztem, miközben a fejemmel az ajtó felé intettem.
-         Kimehetünk.
Kiléptem, és az a gyönyörű táj magával ragadott. Pár percig, mind ketten csak csendben gyönyörködtünk. Utána nagyon jól szórakoztunk. Hihetetlen, hogy sikerült felvidítanom Crist.
-         Kérhetek valamit?
-         Attól függ mit akarsz kérni.
-         Annyira szép ez a táj, és te meg szebb vagy. Csinálhatnák egy képet.
-         Jó de csak egy kép.
-         Igen. Egy kép.
A lufikkal és az üdítővel a kezemben, nem is lett annyira rossz kép. A lufikat még most sem tudom, hogy honnan szerezte Cris. Akkor jutott eszembe. Már biztos rég vége a megbeszélésnek.