# Hope Életének Története: Chapter 15 1.rész

Nagyon rég hoztam már új részt. Annyira régen, hogy majdnem a történetre sem emlékszem tisztán, de ezt a történetet be szeretném fejezni. Szóval jó olvasást nektek.
Puszi

#Hope

A mára már jól ismertnek mondható stadion bejáratánál álltam. Kicsit elgondolkodtam, hogy hogy jutottam én el ideáig. Csak pörögtek az események az elmúlt pár napban. Sose gondoltam volna, hogy pont ide fogok úgy bejárni, mint mások a kávézókba. Meg is feledkeztem az én kis kalapos, hosszú kabátos megmentő emberemről. Furcsa volt, de úgy tűnt mintha ismerne az illető. Én persze nem ismertem meg. Közelebb léptem, fogalmam sem volt ki állhat előttem de egyre biztosabb voltam benne, hogy ismer. A kinézetét látván kicsit féltem is tőle.
- Hope -szólított meg alig hallgatóan a szájához szorított ruhadarab miatt.
- Marcelo ?! -próbáltam keresni a tekintetét.
- Igen de shhhhh.. Gyere utánam. - egy kicsit mintha belecsöppentem volna egy óvodás farsang közepébe. Marcelo természetesen még rá is játszott a szerepére.
- Hát te nem vagy százas.. - mondtam szinte magamnak nevetve.
Marcelo az öltözőkhöz vezetett, azt mondta várjak kint. Nem is értettem mit keres még itt Marcelo amikor már rég a pályán kéne lennie. Biztos nem fog játszani. Nem sokkal a várjak kijelentése után vissza is érkezett. Kimentünk és a kispadnál helyet is foglaltunk. Crissen már nem éreztem azt az idegességet mint délután. Az tehetett neki jót, hogy beszélgettünk ? Lehet, hogy nem is lenne rossz ha adnánk egy esélyt ennek az egésznek. Annyira jó barátok lettünk ezalatt a pár nap alatt. Vagy lehet, hogy nem is véletlenül lettünk ilyen jóba ilyen kevés idő után?! Folyamatosan pörögtek a fejemben a képek. Mi lenne ha.. Mi nem lenne ha.. Ezért szeretem én az egyenességet. Nem gondolkodni semmin, csak élni és hagyni, hogy magától alakuljanak a dolgok. Talán most is ezt kéne tennem, de egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből. Már saját magamat eluntattam az elméleteimmel. Amire feleszméltem már a második félidő végét taposták. Ez egy döntetlenre sikeredett meccs lett, de láthatóan annyira nem voltak elkeseredve.

*******

Kint álltam és a kocsimat támasztottam. Utálok várni, a legrosszabb a világon az amikor várni kell valakire. Úgy döntöttem hazamegyek és át öltözöm, mire onnan kikeverednek..úgy is biztos rengeteg dolguk van most. Pár perc múlva a telefonom csipogása zavarta meg a lehető leghangosabb fokozaton ordító zenémet. A képernyőre pillantottam. 

Cris: Annyira ne szökj el, készítem a fejfájás csillapítót az ágy mellé hátha tequilázni támad kedved ismét.

Ezen a kis üzeneten elmosolyodtam. Igazából fülig ért a szám. Ahogy szokták mondani. Nem is tudom, hogy az üzenet tartalmának köszönhetem ezt a hatalmas mosolyt, vagy az üzenet szerzőjének. Csak úgy fogytak a km-ek és lassan haza is érkeztem. Fogalmam sem volt mit vegyek fel, de úgy döntöttem ezt egy kád víz társaságában fogom eldönteni. Miközben relaxáláson gondolkodtam egy nem épp nyugodt környezetet pillantottam meg a házunk előtt. Tele nyüzsgő emberekkel, és vakuvillanásokkal. Azt sem tudtam hirtelen mihez kezdjek. Mit akarnak ezek itt?! Valahogy be kell jutnom a házba nincs mese.. Mikor kiszálltam, megrohamoztak.
- Honnan ismeri?
- Mikor, hol ismerkedtek meg?
- Van köztük valami?
- Irina mit szól az egészhez ? - na ennél a kérdésnél eszméltem fel kiről is van szó. -Honnan tudják egyel talán, hogy itt lakom? - ezt talán nem is akartam kimondani.
- Egy névtelen levélben kaptuk az információt. - kaptam a választ a tömegből. Az első gondolatom, hogy valaki nagyon keresztbe akar nekem tenni. Pár perc szenvedés után, de sikerült bejutnom a házba. Azt éreztem megkönnyebbültem, viszont akkor két magyarázatot követelő szempárral találkoztam.
- Ne is kezdjetek bele. Valahonnan megtudták, hogy ismerem a csapatot. Ennyi. -próbáltam enyhén füllenteni. Na jó. Annyira nem is enyhén.
- Remélem nem lesz ez minden napos.. - anya csak ennyit tudott hozzáfűzni. Én pedig a dolog alól kibújva indultam az emeletre. Engedtem egy jó forró fürdőt, majd teljes mértékben átadtam magam a relaxálásnak.

Egy viszonylag átlagos szettet választottam. A ma estéhez megfelel. Miután úgy éreztem indulásra készen állok, szinte kiosonva a hátsó ajtón mentem. Szerencsémre senki nem vett észre. A kitartó újságírók még mindig a bejárat előtt nyüzsögtek. Nem adják fel egy könnyen.. 

Alig tűnt két percnek az út, és már ott is voltam. Kicsit talán mondhatom azt, hogy izgultam. Írtam egy SMS-t Crisnek, hogy engedjen be. A kapu szinte pillanatok alatt kinyílt. Ó istenem, végem. Beléptem a bejárati ajtón de senkit nem találtam. 

- Öntelt focistáák!! - ordítottam el magam. 

Egyszerre kb 8 focista ( ha nem több) ugrott ki a fal mögül, egyenesen rám. - Uram atyám. - fejeztem ki ezzel ijedségemet. 

- Akit az imént említettél még zuhanyzik, de gyere csak beljebb csajszi. - mondta Sergio. Valahogy örültem is ennek a hírnek, mivel így halaszthatom a találkozásunkat. 

- Lindsey jön? -szegeztem a kérdést. 

- Perszeee, Sergio nélküle létezni sem tud már. -mondta gúnyolódva Pepe.

- Na jól van, hagyj. Inkább hozok valamit inni. Hope, egy tequilát? 

- ÓÓ, miért jön mindenki a tequilával?! 

- Nem is értem.. - jött ki a fürdőszobából a ház tulajdonosa. Félmeztelenül, a vízcseppek még javában gördültek végig a testén. Én próbáltam egyel talán nem figyelni tökéletes vonásaira, ami láthatóan meg is lepte. 

- Óha, valakinél ez nem elég Cris. - mondta Iker viccelődve. Komolyan már mindenki ezzel foglalkozik. 

- Hát én nem úgy láttam tequilázás közben, mintha nem lett volna elég. -Sergio persze még fokozta az amúgy is kínos helyzetet. Most megfogadom, hogy egy korty alkoholt sem fogok inni..